Késve kapják meg a védőoltást

Pozsony. Az a szülő, aki elmulasztja kötelező védőoltásra vinni gyermekét, a törvény értelmében háromezer koronára büntethető, ám ha az egészségügyi ellátórendszer hibájából késik a szérum beadása, úgy tűnik, nem esik baja senkinek sem.

Pozsony. Az a szülő, aki elmulasztja kötelező védőoltásra vinni gyermekét, a törvény értelmében háromezer koronára büntethető, ám ha az egészségügyi ellátórendszer hibájából késik a szérum beadása, úgy tűnik, nem esik baja senkinek sem. Pozsonyban és Kassán hiába szeretnék beoltatni a szülők 14 hónapos gyermekeiket kanyaró, rubeola és mumpsz ellen, nincs elegendő szérum. Az illetékesek szerint azért állt elő ez a helyzet, mert az állam már másképpen bonyolítja le a nagybani megrendeléseket.

Valószínűbb azonban, hogy a vakcinagyártók, illetve -forgalmazók közötti konkurenciaharc okozta a gondokat: a kiírt versenytárgyalást meg kellett ismételni. Nem titok ugyanis, hogy az állam által térített szérum több száz millió koronás bevételt jelent a gyártónak. A közegészségügyi intézet szóvivője szerint országos viszonylatban nem észlelhető oltóanyaghiány, gondok csak a nagyobb városokban fordulnak elő. – Néhány orvos valóban jelezte a készletek kimerülését, a szükséges szérumot más régiókból továbbítjuk a városi rendelőkbe. Intézetünkben telefonvonalat létesítettünk, így tájékoztatjuk a gyermekorvosokat, hol kapják meg a szükséges oltóanyagot. A gyermekekre nézve a késés nem jelent veszélyt – nyugtatta meg a közvéleményt Ivan Bielik szóvivő.

A szérumhiány felkeltette a tárca érdeklődését is, a közegészségügyi intézettől írásos helyzetjelentést kér. (erf)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?