Később hozzák nyilvánosságra a népszámlálás eredményeit

Pozsony |

<p>Az eredetileg tervezettnél később hozzák nyilvánosságra az idei májusi népszámlálás eredményeit Szlovákiában. A statisztikai hivatal korábban azt közölte, hogy az eredményeket októberben vagy novemberben nyilvánosságra hozzák.</p>

Most azonban már decemberről, sőt januárról beszélnek. "Az első eredményeket az év végén vagy a jövő év elején tervezzük nyilvánosságra hozni" - mondta Zuzana Podmanická, a demográfiai osztály vezetője újságíróknak.
A Sme című napilap szombati kiadásában emlékeztet: a 30 millió eurós költséggel megvalósított népszámlálás előkészületeit a belügyminisztérium és az önkormányzatok is bírálták, mert állítólag nem megfelelően védték a személyes adatokat a számlálóbiztosok. A május huszadikán lezárult népszámláláson először lehetett elektronikusan is kitölteni a kérdőívet, ezzel a lehetőséggel a lakosság hét százaléka élt.
A késés okát a hivatal nem pontosította, az illetékesek arra utalnak, az adatok feldolgozása igényes feladat, mintegy 9 millió kérdőívet kell rendszerezni. A Sme rámutatott, a cseh statisztikai hivatal is késik, a márciusban lezáruló népszámlálás eredményeit decemberben akarják a nyilvánosság elé tárni - ráadásul abban a felmérésben a válaszadók 27 százaléka használta az internetes kérdőívet.
Az első eredmények, amelyeket a Statisztikai Hivatal nyilvánosságra hoz, nem lesznek teljesek: azokat csak fokozatosan közlik. A minisztérium és az önkormányzatok is attól tartanak, hogy az adatok nem lesznek pontosak, sok személyt nem találtak a kérdezőbiztosok, mások elutasították a számbavételt. Pozsony-Óvárosban például a 43 ezer lakosból mindössze 29,5 ezer személyt vettek nyilvántartásba - de a fővárosban a sok betelepülő és albérlő miatt különösen nehéz volt a kérdezőbiztosok dolga.
A szlovákiai magyar illetékesek attól tartanak, hogy a magyar közösség tagjainak száma félmillió alá csökkenhet. Gyurgyík László szociológus a szlovákiai magyarság demográfiai folyamatait elemezve tavasszal rámutatott arra, hogy 1995 óta folyamatosan, 2000-től pedig évente ezer főt meghaladó mértékben fogy Szlovákia magyar lakossága. Ez a fogyás elsősorban, 60 százalékban, az asszimilációnak tudható be. Gyurgyík László először 2010-ben nyilvánosságra hozott számításait ismertetve elmondta, hogy az idei népszámlálás eredményeként nagyjából 460-470 ezer főre csökkenhet a szlovákiai magyarok száma, amely a legutóbbi népszámláláskor,  2001-ben 520 ezer fő volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?