Késnek az új tankönyvek

Pozsony |

<p>Az AD-REM tankönyvterjesztő vállalat illetékesei szerint a májusban elfogadott új közoktatási törvénynek megfelelően megváltoztatott, újonnan nyomtatott tankönyvek közel felét a szoros határidők miatt nem sikerült tanévkezdésig az iskolákba kézbesíteni. Vladimír Lobreis, a könyvterjesztő vállalat igazgatója szerint sok könyv még meg sem érkezett a nyomdából, így fizikai lehetetlenség a terjesztésük. Elmondása szerint a hetekben két műszakban dolgoznak az alkalmazottaik, hogy minél több helyre sikerüljön eljuttatni időben az új könyveket.</p>

Az oktatásügyi minisztérium szóvivője lapunk kérdésére viszont azt írta: minden rendben folyik, az iskolák időben megkapják a könyveket. A pedagógusok tapasztalatai viszont mást mutatnak.

„A nyár folyamán hívtam az AD-REM-be, akkor azt mondták, majd automatikusan küldik, de úgy látom én is, hogy nem fogjuk megkapni időben azokat a tankönyvetek, amiket ígértek“ – mondta lapunknak Hajtman Béla lévai iskolaigazgató. „Igazolva látom, hogy ez a központosított megoldás a könyvkiadás és forgalmazás terén nem válik be, konkurens környezetben lehet, hogy jobban állnának a dolgok“ – nyilatkozta lapunknak Pék László, a pedagógusszövetség (SZMPSZ) elnöke. „Az iskolai reform kapcsán sok könyv kiadását vették tervbe, a tankönyvkiadás körül sok probléma van“ – tette hozzá Pék. Az iskolákban az új könyvek megérkezéséig a régi tankönyvekből kell oktatni, a pedagógusok időközben cseréltetik azokat az újakra. Ez nem csak adminisztrációs nehézséget okoz – az új tantervek által készített tankönyvek ugyanis több esetben nem ugyanazt a tananyagot tartalmazzák, mint a régiek. Az új rendszer szerint például bizonyos tanrészeket később vagy hamarabb kell átvenni a tanulókkal, mint a régi szerint.

„Már korábban is jeleztük, hogy nem lehet az iskolai reformot úgy megkezdeni, hogy nincsenek rá felkészülve sem az állami szervek, sem az iskolák, sem a kiadók“ – mondta lapunknak Szigeti László (MKP) volt oktatásügyi miniszter. „Ez gyakorlatilag várható volt, mert egy új tankönyv megírása, kiadása, leszállítása nem napok, hetek kérdése, normális esetben ehhez legalább egy évre van szükség“ – tette hozzá Szigeti. „Kozmetikázásról van szó, toldoznak-foldoznak, kipofozzák a régi tankönyveket, de ezzel tartalmi reformot beindítani nem lehet“ – mondta a képviselő. (MSZ)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?