Kérvényezi bejegyeztetését Dzurinda pártja

Mikuláš Dzurinda

Kérvényezi bejegyeztetését a belügyminisztériumban a Modrí – Európske Slovensko (Kékek – Európai Szlovákia). A párt 12 861 támogató aláírást gyűjtött össze, jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a kék pártot alapító Mikuláš Dzurinda volt kormányfő.

A kékek hajlandók további pártokkal egyesülni, de a párt elnevezését nem fogják megváltoztatni. „A jobbközép politikai paletta eléggé széttöredezett” – jelentette ki Dzurinda. „Nyitottak vagyunk minden korrekt egyeztetésre annak érdekében, hogy minél több ideológiailag egymáshoz közel álló párt induljon együtt a választáson” – tette hozzá. „Szívesen ülök le minden jóindulatú emberrel tárgyalni, aki hasonlóan gondolkodik, mint mi” – válaszolta Dzurinda arra a kérdésre, hogy fog-e tárgyalni Eduard Heger megbízott kormányfővel és új pártjával, a Demokratákkal.

A párt szeretne hozzájárulni a pozitív társadalmi hangulat kialakításához és az olyan megoldásokhoz, amelyek megnyugvást hoznak a lakosság számára. Dzurinda közölte, hogy egy hónap alatt gyűjtötték össze a közel 13 ezer aláírást. Az alakuló kongresszusuk várhatóan Kassán lesz, ott döntenek a pártelnökről. „Én végrehajtom azt, amiben megegyezésre jut ez a csapat, ne beszéljünk az én személyes ambícióimról” – reagált arra a kérdésre, hogy szeretne-e pártelnök lenni. A kékek fontosnak tartják a pártstruktúrák kiépítését, nem kft-ként akarnak működni. Dzurinda még március elején jelentette ki, hogy konzervatív-liberális jobbközép pártot akarnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?