Pista bácsival idén nyáron ismerkedtem meg. A Féja Géza Közösségi Házban találkoztunk, ahol ő rendszeres, mindennapos vendég. Beszélgettünk erről-arról, főleg az időjárásról, hogy milyen meleg van, kánikula, aszály.
Kertvárosi őszikék
Idősekre jellemző, szépen rajzolt nagybetűs kézírással rótt verset rejtett a papír. Begépeltem a számítógépbe, s aztán kinyomtattam. Az első verset több is követte, s Pista bácsi faggatódzásomra elárulta, rendszeresen ír, verset és prózát is. Tavaly novemberben díjat nyert Ki őrzi meg? című versével. A Tatabánya-kertvárosi Bányász Művelődési Otthon „Ősszel is nyílik virág” című pályázatán – amelyet nyugdíjas vers- és prózaírók számára hirdettek meg – „Kiemelt Díj”-at nyert.
Id. Vízi István 64 éves korában, 1985-ben kezdett verseket írni. Életútja eseményekben gazdag, igazi XX. századi történet. 1921 október 6-án született, Abádszalókon. Édesapja iparos volt, bognármester. Gyermekéveit Pusztataksonyban töltötte, amely akkortájt gróf Szapári Gyula birtoka volt. Aztán Miskolcra költöztek, szakiskolába járt, kitanulta a fűszer- és csemege eladói szakmát. Csak rövid ideg dolgozhatott mint eladó, mert közbe szólt a háború. Öt év frontszolgálat és hadifogság után tért haza. 1945-ben családot alapított. Az 50-es években Újpesten dolgozott, a 60-as években telepedtek le Esztergom környékén, mert a bányánál kapott munkát, Erzsébetaknán. 1975-ben Kertvárosba költöztek, új munkahelye a KŐGYÓ B 12-es üzeme, ott dolgozott, mint nyugdíjas, egészen 1991-ig.
Az idős kor ajándéka az írás. Vers és próza. Vízi Pista bácsi elmesélte, hogy először mindig fejben készül el a mű, ösztönösen születik az egész, csak le kell írni. Egy hosszú élet tapasztalatai, optimizmusa és derűje sugárzik a művekből.
Lapunkban bemutatott versét 2003. szeptember 3-án vetette papírra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.