Keresik a pénzt a buszokra

Ebed/Párkány/Nyitra. Egyelőre nem tisztázott, mi a végleges megoldás az ebedi és a nánai buszjáratok ügyében.

Ebed/Párkány/Nyitra. Egyelőre nem tisztázott, mi a végleges megoldás az ebedi és a nánai buszjáratok ügyében. Mint arról lapunk már korábban beszámolt: a párkányi képviselő-testület legutóbbi rendkívüli ülésén arról született döntés: a piros buszok még fél évig ugyanúgy járnak majd, mint eddig, beleértve az ebedi és a nénai vonalakat is. Ám a város a jövőben célirányos, csak helyben közlekedő járatokkal számol, Ebed és Nána nélkül. A két falu járatait tehát az SAD átminősítené helyközi, falusi járatokká, vagyis kék buszokká. Ez azt jelentené, hogy a jegy is drágább lenne picit és a csomagért is többet kéne pár koronával fizetni, mint a piros buszokon. Viszont legalább lennének járatok. Csepregi Zoltán, az SAD helyi részlegvezetője elmondta: az ő javaslatuk szerint erre a két helyközi vonalra mintegy 1 millió korona kéne, vagyis ennyiért csinálná meg az SAD, s ezt a javaslatot a megyéhez továbbították, ugyanis a helyközi járatokra ők adnak pénzt. Nagy Tibor, Ebed polgármestere arról tájékoztatta lapunkat: Ebednek és Nánának maximum 100-100 ezer koronája lenne a két helyközi járatra. Ugyanakkor megjegyezte: nem bánnák, ha Párkány is hozzájárulna ehhez, mert hiába kék, azaz falusi buszok lennének ezek, a város területén ugyanúgy kiszolgálnák az utasokat, mint a többi – akár piros busz. – Hozzá kell tennem, nekünk a költségvetésben van 100 ezer koronánk, de ezt a pénzt másra is fel tudnánk használni, ráadásul a helyközi buszokat a megyének kéne biztosítania – mint megrendelőnek, tehát tulajdonképpen mi ezzel a 100 ezerrel a megyét dotálnánk, ami abszurd. Ez ugyanis a megye hatásköre. Már tárgyalunk az illetékes főosztállyal. Legvalószínűbb az, hogy lesz egy külön Párkány-Ebed vonal (ill. egy Párkány-Nána vonal – a szerk. megj.), amit a megyének kell támogatnia. Ez egy busz jelentene, de egyelőre nem tudni hány járatot. Nekünk alapvetően szükségünk van a jelenlegi 10-12 járatszámra, hiszen hivatalilag, munkahelyileg, egészségügyileg stb. Párkányhoz kötődünk – fejtette ki Nagy Tibor polgármester. Lapunk megkereste László Vilmos, Nyitra megyei közlekedési főosztályvezetőt, aki röviden tudatta: az ügy napirenden van, keresik rá az anyagiakat. Ugyanakkor megjegyezte: több lehetőség is felmerült, még az is, hogy esetleg a Komárom felé közlekedő buszok térnének be Ebedre. – Végleges döntés még nincs, de véleményem szerint a vonalak fenntartásába részarányosan Párkány is beszállhatna – konstatálta László Vilmos. Az ügyet a megyei közlekedési és pénzügyi bizottság is tárgyalni fogja. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?