Kérdőjelek a százmilliós belügyi megbízás körül

Pozsony. Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás keretében 357 millió koronás megbízást adott a belügyminisztérium a nagymihályi Chemkostav Rt.-nek és a Kopa Kft.-nek – nem kizárt, hogy törvénysértés történt.

A Közbeszerzési Hivatal ezért megszüntette az eljárást, ami ellen a belügy panaszt emelt a bíróságon. Ha a hivatalnak adnak igazat, a minisztériumra 17 milliós büntetés vár.

A belügy eredetileg nyilvános pályázatot írt ki, a megrendelés az ukrán határ közelében lévő épületek felújítására és újak építésére szólt. Mindezt uniós pénzekből finanszírozzák. Állítólag hét cég jelentkezett, ám az egyik panaszt tett az igazságtalan feltételrendszer miatt, ezért a versenyt leállították. A homonnai Chemkostav HSV képviselője, Milan Mňahončák úgy nyilatkozott: 2004. december 22-én faxon értesítette a belügy, hogy december 27-én 14 óráig árajánlatot kell tenni, és mellékelni a bankgaranciát. Tehát mindössze 5 nap állt a rendelkezésükre, abból három államünnep, a bankgarancia elintézése pedig hetekig is elhúzódik. Mňahončák szerint a megszólított cégek közül néhány „jobban volt tájékoztatva”, ezért panaszt emeltek.

„A tárca nem teremtett minden érdeklődő számára azonos feltételeket, ezért elrendeltük a közbeszerzési eljárás megszüntetését” – közölte lapunkkal Angyal Béla, a Közbeszerzési Hivatal elnöke. Vladimír Palko tárcavezető szerint a hivatal megközelítése helytelen, ezért bírósághoz fordultak. Bízik benne, semmissé nyilvánítják Angyalék döntését. „A minisztériumnak jogában állt panaszt emelni, mi azonban kitartunk álláspontunk mellett” – szögezte le Angyal.

A nyilvános pályázat beszüntetése után a tárca nem írt ki újat, időszűke miatt a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás mellett döntött. A keleti határt ugyanis 2006-ig biztosítani kell; mert Szlovákia a schengeni rendszer részévé válik. Egyébként az államigazgatási szervek közül a belügy alkalmazza a leggyakrabban ezt a módszert, amely a Transparency International szerint a legkevésbé átlátható eljárás. A belügyminisztérium általában időhiányra szokott hivatkozni.

Mivel korábban is felmerültek kételyek, a Közbeszerzési Hivatal ellenőrzést végez a minisztériumnál. „A könyvvizsgálat árpilis 27-én kezdődött, május végéig kellett volna befejezni, de még tart” – mondta lapunknak Fiala Ilona szóvivő. Vizsgálják, a tárca 2003 és 2005 között a törvénnyel összhangban vásárolt-e gépkocsikat, ugyanis az esetek többségében éppen a kifogásolt módszert alkalmazta. Ugyancsak ellenőrzik, hogy az aláírt mintegy 70 keret- és 3000 részszerződés rendben van-e. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?