Érsekújvár. „Annak ellenére, hogy országos viszonylatban a megszorító intézkedések miatt többen kijelentkeztek a munkaügyi hivatalok nyilvántartásából, nekünk regionális szinten mások a tapasztalataink.
Képzés állástalanoknak
Érsekújvár. „Annak ellenére, hogy országos viszonylatban a megszorító intézkedések miatt többen kijelentkeztek a munkaügyi hivatalok nyilvántartásából, nekünk regionális szinten mások a tapasztalataink. Az elmúlt év hasonló időszakának adataihoz viszonyítva alig nyolcvannal csökkent a nyilvántartottak száma” –tájékoztatta lapunkat Vladimír Bála, a járási mukahivatal igazgatóhelyettese. Véleménye szerint ez azzal magyarázható, hogy a járásban viszonylag kevés a feketén dolgozó állástalan, aki a munkavégzés miatt ne tudná vállalni a kéthetenkénti jelentkezést. Az Érsekújvári járásban a tartósan munkanélküliek aránya 25 százalék körül mozog, s a legnagyobb gondot a legalább kilenc hónapja, vagy ennél hosszabb ideje nyilvántartott állástalanok jelentik. Járási viszonylatban egy megüresedett munkahelyre negyvenhárom munkanélküli pályázik. Az ő esélyeiken két tervezet bevezetésével próbálnak változtatni: a „Projekt 24” keretében 224 tartósan munkanélküli, a ”Projekt 12”-ben 164, kilenc hónapnál rövidebb ideje nyilvántartásba vett ügyféllel dolgoznak. A folyamatos sikertelenségtől megcsömörlöttek, sem a motivációs tanfolyamok, sem pedig az átképzések iránt nem érdeklődnek. Rövid, illetve hosszabb távon olyan pszichoterápiás szolgáltatást ajánlanak a számukra, mely során felmérhetik a tudásukat, illetve az alkotó gondolkodást, konfliktusmegoldást oktató tréningeken vehetnek részt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.