Kedden rendkívüli kormányülés, veszélyben az állami vagyon

Pozsony |

<p>Rendkívüli kormányülés lesz kedden, az Alkotmánybíróság egy július 31-én megjelent határozata miatt, mely kimondja, az állami vagyon terhére is lehet végrehajtási eljárást indítani.</p>

Pavol Kubík, az igazságügyi inisztérium sajtóosztályának munkatársa elmondta, az állami vagyonról, és az államkincstárról szóló törvényt érinti a taláros testület döntése. A kormánynak ezért módosítani kell a végrehajtókról és végrehajtásról szóló törvényt.

Az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az állami vagyon végrehajtással szembeni mentessége alkotmányellenes. A testület a Pozsonyi I. Járásbíróság 2010-es beadványára reagált. A járásbíróság egy 2006-os ügy miatt kért állásfoglalást. Ekkor egy végrehajtó 7674 koronát (254 euró) akart behajtani az igazságügyi minisztériumtól, ám erre a végrehajtónak nem volt lehetősége, mivel az állami vagyon végrehajtás alóli mentességet élvezett.

A Pozsonyi I. Járásbíróság szerint a mentesség azonban nem vonatkozhat az állami vagyon egészére, minden állami szervre, minisztériumra, költségvetési szervre. „Az állam esetében végrehajtás alóli mentessége lehetne a védelmi célokat szolgáló vagyontárgyaknak, a külképviseletek vagyontárgyainak, a stratégiai vállalatok vagyonának, amelyek kiemelten közérdekűek” – áll a Pozsonyi I. Járásbíróság indítványában, melyben a végrehajtás alóli mentesség olyan megfogalmazását kezdeményezte, amely összhangban van az alkotmánnyal.

A Markíza televízió híradója szerint pár órával azt követően, hogy az alkotmánybírósági határozat megjelent a törvénytárban, benyújtották az első végrehajtási keresetet a gazdasági minisztérium ellen, ötmillió euró értékben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?