KDSZ: Okoličná na Ostrovetól Ekelig

<p>A Kétnyelvű Dél-Szlovákia, reagálva a Közlekedésügyi Minisztérium javaslataira &nbsp;melyben a vasúti megállók és állomáshelyek kisebbségi megnevezéseinek kérdését meglehetősen méltánytalan módon kívánják rendezni, 2012. december 8-án, immár második alkalommal kényelvűsítette az ekeli vasúti megállóhelyet.</p>

Ekel évtizedek után, 2012. júniusában mozgalmunknak köszöhetően kapott új megállóhelyet. Nem csak kétnyelvű tájékoztató feliratok kerültek ki, hanem a megálló épülete is megszépült. Két munkanap leforgása alatt azonban a magyar megnevezést feltüntető táblát a szlovák vasút szakaszparancsnoksága eltávolíttatta. Ezután helyi kezdeményezésből, reagálva a polgármester asszony közönyt kifejező nyilatkozatára, egy "Ekel-t érdekli" felirat jelent meg a helyszínen. A nyár folyamán az épületet, majd később a szlovák állomásnevet is megrongálták ismeretlenek, míg végül 2012. novemberében a szlovák tábla is eltűnt. Erre az áldatlan állapotra és a szlovákiai magyarság számára elfogadhatatlan rendezési javaslatra reagált Mikulásunk, aki egymás alatt, azonos betűmérettel, egy táblán helyezte el a megállóhely szlovák és magyar megnevezéseit. Bízunk benne, hogy ezúttal hosszabb életű lesz, mit az elődei.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"92982","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?