Közélet

"Katasztrófa" helyett vereség

A visegrádi négyek miniszterelnökei is megszavazták, hogy az Európai Bizottságot a német Ursula von der Leyen vezesse, ám korántsem egyértelmű, mit hoz ez számukra.
Czímer Gábor

2019. július 3. 18:50

Ursula von der Leyen
Ursula von der Leyen

Von der Leyen megválasztásában fontos szerepet játszottak a V4-es államok, hiszen akadályozták Frans Timmermansnak, az Európai Szocialisták Pártja csúcsjelöltjének EB-elnökké választását. Így a német CDU-s védelmi minisztert, von der Leyent mint tartalékjelöltet választották az EB élére, a szintén néppárti Manfred Weber helyett. A javaslatot még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Radovan Geist politikai elemző szerint az, hogy más kormányfők ellenállása mellett a visegrádiak miatt sem a csúcsjelöltek közül választottak EB-elnököt, nem jelenti egyből azt, hogy az ún. Spitzenkandidat-rendszert elvetnék a jövőben.

Az elemző szerint ebben az esetben a V4-ek formálisan egységesen léptek fel. „De nem tudtak közös jelöltet állítani, csakis a folyamat megakasztására koncentráltak” – mondta Geist. Hozzátette, ez a lépés tovább erősítette a V4-ről alkotott eddigi képet, hogy anélkül ássák alá a lehetséges kompromisszumokat, hogy pozitív alternatívát vázolnának fel. „Azt is mondhatjuk, hogy emiatt a V4-ek országainak politikai tőkéje még gyengült is az EU-ban” – jelentette ki az elemző.

Geist szerint nem teljesen világos, hogy a szlovák miniszterelnök, Peter Pellegrini miért csatlakozott a szintén baloldali Timmermanst elutasító V4-es állásponthoz. Magyarország és Lengyelország ellenállását az magyarázza, hogy a jogállamiság szabályainak megsértése miatt Timmermans keményen fellépett e két tagállammal szemben. Szlovákiának és Csehországnak azonban nem volt oka elutasítani a szocialista jelöltet. 

Pellegrini igyekezett az EB-elnök megválasztását pozitívan beállítani, viszont lényegében a saját pártcsaládjával, az Európai Szocialistákkal szemben szavazott. „Beigazolódott, hogy a Smer nem tartja kulcsfontosságúnak az Európai Szocialisták Pártjában való munkát” – mondta Geist, és hozzátette, ez akkor üthet vissza, amikor a Maroš Šefčovičnak kiosztott EB biztosi posztról tárgyalnak. Šefčovič szinte biztosan az EB egyik alelnöke lesz, de az már korántsem egyértelmű, hogy ezen belül fontos feladatot kap.

Miroslav Lajčák (Smer-jelölt) szlovák külügyminiszter szerint nagyon szomorú, hogy a most megválasztott fontos uniós tisztségek betöltői között egyetlen kelet- vagy közép-európai jelölt sincs. Szerinte ez tükrözi azt is, ahogy a többi tagállam miként látja a V4-es országokat, azok vezetőt.

Gyévai Zoltán, a BruxInfo főszerkesztője szerint az EB-biztosi pozíciók szétosztásakor legfeljebb a lengyelek számíthatnak arra, hogy fontosabb feladatot kaphatnak.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hotel

Folytatódtak az elbocsátások, továbbra is csökkennek a bérek

koronavírus

A legtöbb esetben Csehországból hozták be a vírust Szlovákiába

Ľuboš Blaha

Holokauszttagadással gyanúsítja a NAKA Blahát

Robert Fico

Fico örülne, ha Ľuboš Blaha a Smer vezetésének tagja lenne

Zuzana Čaputová

Čaputová kíváncsi Gröhling diplomamunkájával kapcsolatos érveire

Branislav Gröhling

Gröhling nem mond le, de ma már másképp írná meg a diplomamunkáját

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.