<p>A magyar tanárok azt mondták, inkább a diákokra, a tanításra fókuszálnak, de a követelésekkel egyetértenek.</p>
Kassán és környékén már egyetlen magyar iskola sem sztrájkol
Körülbelül ötszáz pedagógus gyűlt össze csütörtök délután Kassa Fő utcáján. Elégedetlenségüket fejezték ki az oktatásügy jelenlegi helyzetével kapcsolatban. A régióban számos magyar iskola is működik, de a megmozduláson egyetlenegy sem vett részt.
A Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése (ISU) által rendezett tüntetésre nemcsak Kassáról és környékéről, hanem egész Kelet-Szlovákiából és Pozsonyból is érkeztek a tanárok, akik hatalmas transzparensekkel, csengőkkel és trombitákkal adtak hangot elégedetlenségüknek. A tüntetés első perceiben csak néhány helyi iskola pedagógusa volt a helyszínen, de nem sokkal később már csoportosak érkeztek a tiltakozók a Szlovák Tudományos Akadémia épülete előtti térre. A tanárok nagy része Kassáról, Tőketerebesről, Nagymihályból, Szacsúrról, Iglóról, Lőcséről és Felsőzúgóból érkezett, de ott volt néhány bazini és pozsonyi pedagógus is.
Drukkolnak, de tanítanak
„Azért vagyok itt, mert egyrészt drukkolok a sztrájkoló kollégáknak, másrészt pedig üzenetet kell átadnom a tiltakozó tömegnek” – mondta lapunknak Strausz Ibolya, a Kenyheci Integrált Európai Iskola igazgatója, és hozzátette, az ő intézményük nem vett részt a sztrájkban, de nagyon tetszik neki a tanárok kitartása és összefogása. Több Kassa környéki magyar iskola vezetősége is egyetértett Strausz Ibolyával, viszont a megkérdezettek egyike sem kapcsolódott be a már több napja tartó tiltakozásba. Matej Éva, a kassai Szakkay József Szakközépiskola igazgatója lapunknak azt mondta, náluk mindenki saját döntése és akarata szerint kapcsolódhatott be a sztrájkba. „Természetesen minden információt továbbítottunk a kollégáknak, de egy kollégánk sem vett részt a megmozdulásban. Rengeteg dolgunk volt a héten, inkább a tanításra koncentráltak. Nekem sem tetszik az oktatásügy helyzete, és nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a tiltakozás eredménye” – nyilatkozta lapunknak Matej Éva.
Nem volt jó az időzítés
A sztrájkból a Kassához közeli Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanárai is kimaradtak. Mohňanský Csilla igazgató szerint nem volt megfelelő az időzítés. „Mivel a tiltakozás a háromhetes téli szünet után és az egyhetes tavaszi szünet előtt kezdődött, a sztrájkolásnál fontosabbnak tartottuk az iskolai feladatokat. Egyetértünk a követelésekkel, de az időzítéssel nem” – közölte lapunkkal a buzitai alapiskola igazgatója. „Egyetértünk a követelésekkel, de mivel csak fél éve nyílt meg az iskolánk, sokkal fontosabb teendőink vannak, mint sztrájkba lépni” – mondta Balogh Gizella, a szepsi Boldog Salkaházi Sára Magyar Tannyelvű Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium igazgatóhelyettese. Értesüléseink szerint a Kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola sem vett részt a tiltakozásban, a rozsnyói Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola tanárai pedig csak egy napig sztrájkoltak. Mindkét iskola igazgatóját telefonon kerestük, de ezidáig egyikükkel sem tudtunk beszélni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.