Karácsonyt ünnepelték világszerte vasárnap a keresztények

Róma |

<p>Az egész világ kereszténysége karácsonyt ünnepelte vasárnap. Ennek fénypontja volt a katolikus egyházfő Urbi et Orbi üzenete, mélypontja pedig az a gyilkos robbantás, amelyet egy nigériai templomban követtek el, legalább 27 embert megölve.</p>

A római Szent Péter bazilika erkélyéről, több tízezer hívő előtt, illetve a televíziók jóvoltából az egész világ előtt XVI. Benedek "Urbi et Orbi", azaz a városnak és a világnak szóló üzenetet mondott. Az kérte, hogy "az Isten mentse meg az emberiséget, amelyet a bolygót vérbe borító megannyi konfliktus gyötör". Jókívánságait ezután 65 nyelven mondta el.

Nigériában, a főváros, Abuja közelében fekvő Madala Szent Teréz templomában pokolgép robbant a délelőtti mise közben, amelyen vagy ezer ember vett részt: legalább 27 ember életét vesztette. Vasárnap délutánig további két támadás helyszíne volt Nigéria. A Vatikán szóvivője "az életet semmire sem tartó vak gyűlölet" jeleként elítélte a robbantásokat.

A keresztény templomok elleni merényleteket a Boko Haram iszlamista szekta vállalta magára. A nagyjából fele-fele részben muzulmán és keresztény Nigériában - a maga 160 milliójával Afrika legnépesebb országában - évek óta merényletek, támadások pusztítanak. A tavalyi karácsony előtti támadásokat is a Boko Haram követte el.

Szomorú karácsony köszöntött a Fülöp-szigetekre, amelynek déli részén december 17-én több mint kétezer ember életét követelő vihar pusztított. A legjobban sújtott Mindanao szigetének egyik part menti városában, Cagayan de Oróban a polgármester egyenesen kijelentette: "nincs karácsony".

A ciszjordániai Betlehemben több ezren ünnepeltek Jeruzsálem latin pátriárkája jelenlétében. Fuád Tual pátriárka a Szent Katallin templomban tartotta az éjféli misét. Szentbeszédében megemlékezett az "arab tavaszról", de a közel-keleti keresztények helyzetét "nyugtalanítónak" mondta. A templomban tett látogatásával megtisztelte a karácsonyt Mahmúd Abbász palesztin elnök is.

A bagdadi katedrálisban pár száz keresztény vett részt a karácsonyi misén. Az épületet rengeteg biztonsági őr védte, miután az előző napokban robbantásos merényletek sorozata rázta meg a várost. Az iraki káldeus felekezet segédpüspöke arra panaszkodott, hogy Irakban "sem béke, sem biztonság" nincs, ezért a keresztények elmennek az országból oda, ahol békében tudnak élni.

Irakban az amerikai invázió előtt a becslések szerint egy millió keresztény élt, de a közösséget ért véres támadások miatt azóta a kétharmaduk emigrált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?