Karácsonyi árut vegyenek

<p>Tény, hogy még csak október van, de a nagyobb üzlethálózatok már régen kirakták a pultokra a karácsonyi termékeket, ádventi naptárakat, a tévékben már sugározzák a karácsonyi akcióikat hirdető reklámokat. Egyesek állítják, az embernek elmegy a kedve az ünnepektől, ha több mint két hónapig minden csak a karácsonyról szól.</p>

Reklámügynökségek szerint a korai hirdetéseket az éles konkurenciaharc váltotta ki, a cégek ilyenkor jutnak a legnagyobb bevételekhez, ezt az időszakot mindenki ki akarja használni.

Már árusítják a díszeket

Az ország legnagyobb üzlethálózata, a Tesco két héttel ezelőtt kezdte meg a karácsonyi díszek, csokimikulások árusítását. A társaság képviselői szerint ezzel csak azt akarják elérni, hogy az embereknek elég idejük legyen felkészülni az év legszebb ünnepére, hogy ne mindent az utolsó pillanatban kelljen megvásárolni.

A hirdetések terén kétség kívül a mobilszolgáltatók dominálnak minden évben. A reklámplakátok mellett több százezer eurót fizetnek a tévécsatornáknak azért, hogy reklámfilmjeiket a legnézettebb időpontokban, a lehető leggyakrabban játsszák. Az idei karácsonyt a Telekomnak sikerült beindítania. Reklámfilmjeiben egyebek mellett azt ígéri, hogy a speciális akcióknak köszönhetően a kliensei megtapasztalhatják, milyen az igazi karácsonyi hangulat. A kampányt az ismert MUW Saatchi&Saatchi ügynökség készítette, melynek sikerült úgy időzítenie a kampányt, hogy a Telekom reklámfilmje lett idén a mobilszolgáltatók közül az első. Tavaly az O2 nyerte ezt a versenyt.

A Direct House ügynökség képviselői szerint a reklámkampányok elkészítése rendkívül költséges, ezért a cégeknek előnyös minél előbb beindítani a kampányt, hogy növeljék termékeik eladását, kompenzálva ezáltal a kiadásokat. „A kampány sikerének alapkritériuma az eladási mutató. Hogy elérjék a kívánt hatást, a kampánynak egy bizonyos ideig tartania kell, ezt az időtartamot pedig nagyban befolyásolja a konkurencia. Erre jó példa a távközlési vállalatok magatartása, amelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy ebben az időszakban lemaradjanak a rendkívül erős versenyben” – nyilatkozta lapunknak Viliam Bendik, a Direct House képviselője.

Van, aki már vásárol

Míg sok embert idegesít a két hónapig hirdetett karácsony, akadnak olyanok is, akiknek ez megfelel. „Nekem ez főleg abban segít, hogy időben megvehetem azt, amit akarok. Az ajándékokat így nyugodtan, tolongástól mentes üzletekben kereshetem. Bevallom, ezt-azt már vettem is, nem akarok mindent az utolsó pillanatra hagyni” – nyilatkozta lapunknak egyik olvasónk.

Aki pedig nem tudja eldönteni, hogy a bevásárlásra vagy a lassan közelgő ünnepek hangulatára összpontosítson-e, annak a szociológusok szerint a legjobb megoldás, ha meghatározza prioritásait, eldönti, hogy milyen hangulatban akarja eltölteni az ünnepeket. A karácsony ugyanis a ránk zúduló hirdetések ellenére még mindig lehet békés és meghitt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?