Kaliňák statisztikát vezetne a romák által elkövetett bűncselekményekről

Nyitra |

<p>Robert Kaliňák belügyminiszter a Smer nyitrai konferenciáján megállapította, hogy Szlovákia egy biztonságos állam.</p>

Kaliňák kiemelte, hogy a rendőrség annak ellenére politikai és mediális támadások kereszttüzében áll, hogy több maffia- és politikai botrány végére járt.

A belügyminiszter szavai szerint Szlovákiában csökkent az autólopások, betörések és más bűncselekmények száma is – ez pedig visszatükröződik abban, hogy a lakosság egyre nagyobb hányada bízik a rendőrségben. Kaliňák szerint a korrupció ellen is erőteljesebben lépnek fel: míg 2005-ben 80 embert ítéltek el korrupciós ügyben, tavaly már 800 ilyen ítélet született.

Kaliňák elmondása szerint a kormánynak jobban oda kell figyelnie a romákkal való együttműködésre. Elmondása szerint nem lehetséges, hogy Szlovákiában csökkenjen a bűncselekmények száma, de a roma kolóniákban stagnáljon, vagy növekedjen ez a szám. „Új intézkedéseket kell hozni, a rendőrségnek láthatóvá kell válnia, cselekednie és reagálnia kell. Meg kell növelni a szülők felelősségét a gyerekekért. Be kell vezetni a romák által elkövetett bűncselekmények statisztikáját, hogy tudjuk, ki követi el őket, és csökkenthessük a bűnözést“ - mondta Kaliňák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?