Kaliňák Procházka választási reformtervéről

Pozsony |

<p>A belügyminisztérium egységesíteni akarja az egyes választások szabályait, de a választási rendszer átalakítását nem tervezi &ndash; reagált pénteken Robert Kaliňák tárcavezető Radoslav Procházka (KDH) képviselő javaslatára.</p>

Kaliňák ugyanakkor kész tárgyalni az ellenzéki képviselővel. Jelezte, pártjának, a kormányzó Smer-SD-nek is vannak elképzelései, azok elfogadtatásához azonban alkotmányos többség szükséges a parlamentben. 

Procházka pénteken ismertette a választási rendszer reformjára vonatkozó elképzeléseit. Véleménye szerint a nyílt politikai rendszerre, a pártok igazságos választási versengésére építő rendszert dolgozott ki, amely az állam képviselőit felelőssé teszi a közhatalom gyakorlásáért. Csökkenteni szeretné a pártközpontok befolyását a képviselőjelölt-listák összeállításakor. 

A képviselő 8 + 1 választókerületet javasol. A pártok az eddigi elv szerint – tehát az egész országot egy választókerületnek tekintve – szereznének mandátumokat. A mandátumok elosztása azonban már a 8 + 1 kerületben felállított külön-külön listák alapján történne. „Ha tehát a párt több szavazatot szerez Szlovákia északi részén, több lesz a képviselője onnan, mint keletről vagy nyugatról” – magyarázta Procházka. Hangsúlyozta, javaslata értelmében a pártközpontok által összeállított jelöltsorrendnek nem lenne előnye a választók által meghatározott sorrenddel szemben. A politikus lehetővé tenné, hogy népszavazással lehessen kurtítani a parlament megbízatási időszakát. (TASR, SITA)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?