Kaliňák feljelentést tesz a Naď által Ukrajnának ajándékozott MiG–29-es vadászrepülők ügyében

A szlovák légierő egyik MiG–29-es vadászgépe (TASR-felvétel)

Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter a kormány szerdai ülése után bejelentette: feljelentést tesz az elődje által tavaly tavasszal Ukrajnának ajándékozott szlovák MiG–29-es vadászrepülők ügyében.

Szlovákia 2023 márciusában, Eduard Heger kormánya idején teljes vadászrepülőgép-állományát, 13 darab MiG–29-est, illetve egy Kub légvédelmi rendszert adott át Ukrajnának. A döntést és Jaroslav Naď akkori védelmi minisztert is számos bírálat érte, részben az akkori ellenzéki pártok részéről, amelyek azt állították: a Heger-kabinetnek ügyvezető kormányként nem volt hatásköre ilyen fajsúlyos kérdésben döntést hozni. Az ügyben az akkori ellenzék több alkalommal is rendkívüli parlamenti ülést indítványozott, de azok egyikét sem tartották meg a kormánypártok képviselőinek parlamenti obstrukciói miatt.

Robert Kaliňák a szerdán bejelentett feljelentéssel összefüggésben rámutatott: Jaroslav Naď a vadászgépek elajándékozásával meggyengítette a szlovák fegyveres erőket, és ezzel az alaptörvény rendelkezéseivel ellentétes döntést hozott.

„Ilyen módon meggyengíteni a fegyveres erőket az alkotmánnyal szemben, ezt a mi politikai szótárunkban csak hazaárulásnak lehet nevezni” – szögezte le Robert Kalinák, akinek szavait a TASR hírügynökség idézte.

Az ügyben tervezett jogi lépések megtételéről szerdán tájékoztatott a védelmi tárca is, rámutatva: az ügyvezető kormányként működő Heger-kabinetnek nem volt jogköre döntést hozni a vadászrepülők átadásáról. A tárca államtitkára, Igor Melicher ezzel összefüggésben elmondta: megpróbálták megtalálni a minisztérium dokumentumaiban azt az állítólagos jogi elemzést, amelyre a tárca akkori vezetője, Jaroslav Naď az ajándékozással kapcsolatban hivatkozott. A miniszter Facebook-oldalán közzétett ugyan egy dokumentumot, ám sem ezt nem találták, sem arra utaló iratot, hogy ilyen szakvéleményt megrendeltek vagy készítettek volna. „Kiderült, hogy a volt miniszter hazudott, amikor a MiG–29-es vadászrepülők Ukrajnának ajándékozása ügyében egy jogi elemzésre hivatkozott” – jelentette ki Igor Melicher.

(MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?