Káčer: Nem tartom célravezetőnek a belső schengeni határok ellenőrzését

Rastislav Káčer

Nem célravezetőek a belső schengeni határokon bevezetett ellenőrzések – jelentette ki Rastislav Káčer megbízott külügyminiszter, bevezetésüket hibás lépésnek tartja a szomszédos országok részéről, melyet Szlovákiának nem kellene követnie. Szerinte paradox módon ennek következtében több menekült lenne az országban.

„Nem igazán értem a belső határok ellenőrzését, szerintem ez hiba. Nyíltan beszélünk erről a szomszédos országokkal. A bevezetett ellenőrzési rendszer puha, ezt azok is tudják, akik át akarnak jutni, tudják, hogy a zöldhatárt nem ellenőrzik, szóval az intézkedés inkább szimbolikus politikai intézkedés a népszerűség növelésére. Nem értünk vele egyet, és nem hinnénk, hogy lenne bármi értelme, de elfogadjuk” – jelentette ki Káčer. Hozzátette, hogy az uniós tagállamoknak jogukban áll ilyen ideiglenes intézkedést bevezetni, de nem gondolja, hogy a cseh, illetve az osztrák döntés sokáig érvényben marad.

„A külső határokat kell őrizni. Schengen óriási előnyt jelent, ez a nyitott EU értelme, erre van. A mi határaink lezárása paradox módon csak növelné az illegális határátlépést elkövetők itteni számát, mert mindenkit itt kellene tartanunk, akit feltartóztatunk, holott máshova igyekeznek” – magyarázta. Szerinte a külső határok védelmébe sokkal nagyobb mértékben kell bevonni a Frontexet, a közös uniós forrásokat pedig a kiindulási országokkal való együttműködésre fordítani.

Káčer szerint Roman Mikulec (OĽaNO) megbízott belügyminiszter megfelelően kezeli a migrációt, megalapozatlannak tartja az őt ért bírálatokat. „Meglehet, hogy Roman Mikulecet több mindenért lehet kritizálni, de a migráció miatt semmiképp. Akkor már bírálhatnák a patagóniai árapály miatt is, ennek körülbelül ugyanennyi lenne az értelme” – szögezte le. Káčer emlékeztetett, hogy Szlovákia egyetlen külső schengeni határa az ukrán határ. „Ott egyáltalán nem létezik illegális migráció, tehát ebben a tekintetben Mikulec teljesíti a feladatait” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?