Ondrejcsák Róbert élesen bírálta a Robert Fico és Juraj Blanár által meghirdetett "négy égtáj külpolitikát".
Juraj Blanár nagyon megsértődött Ondrejcsák Róbert bejegyzésén

Felháborodott posztban válaszolt Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter Ondrejcsák Róbert volt londoni nagykövet bejegyzésére, amelyben Szlovákia külpolitikáját bírálta. Ugyan nem cáfolta a volt nagykövet által felsorolt érveket, de azt nagyon fáj neki, hogy egy neves brit külpolitikai think-thank vezetője lett.
Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter nagyon szívére vette Ondrejcsák bejegyzését, egy posztban reagált rá a közösségi médiában. Ondrejcsák február végéig volt londoni nagykövet, hétfőn tette közzé bejegyzését, amelyben hosszasan taglalta távozása okait, és egyben éles kritikát fogalmazott meg Robert Fico kormányának külpolitikája kapcsán.
Blanár ugyan érdemben nem válaszolt a volt londoni nagykövet érveire és az általa felsorolt tényekre, viszont kifogásolta, hogy egy és háromnegyed évig úgy tett, mintha elfogadná a Fico-kormány programját. Felrótta neki azt is, hogy milyen kormány nevezte ki, és hogy hajlandó volt képviselni a Matovič-, a Heger- és az Ódor-kormányt Londonban. A legjobban azonban az fáj neki, hogy Ondrejcsák azonnal belépett egy brit külpolitikai think-thank-be, ahogy Blanár mondja "valamilyen nonprofit szervezetbe".
Biztosan fogunk még róla hallani, mert egyes nonprofit szervezetek nagyon szívesen politizálnak, habár nincs mandátumuk a választóktól
- panaszolta Blanár.
Ondrejcsák az ELN ügyvezető igazgatója lett
Ondrejcsák Róbert az European Leadership Network ügyvezető igazgatója lett, amelynek elnöke Des Browne volt brit védelmi miniszter, a tanácsadó testületében pedig több európai ország korábbi minisztere, nagykövete is ott ül, mint például Hikmet Çetin volt török miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter, Ana Palacio korábbi spanyol külügyminiszter, Malcolm Rifkind korábbi brit védelmi és külügyminiszter stb.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.