Júniustól csökkenti Szlovákia az orosz földgáztól való függőségét

földgáz
Pozsony |

A Szlovák Gázművek (SPP) május 26-án szerződést kötött a norvég gáz vezetékes szállítására, ami a hazai fogyasztás körülbelül 32%-át fedezi. Emellett további szerződést kötött a cseppfolyósított földgáz (LNG) tankerhajókkal való szállítására, e szerződéseknek köszönhetően júniustól az éves hazai gázfogyasztás 65%-a lesz biztosítva. Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter Richard Prokypčákkal, az SPP vezérigazgatójával tartott pénteki közös sajtótájékoztatóján számolt be erről.

Sulík közlése szerint emellett az SPP-nek szerződése van Horvátországgal, Belgiummal, Olaszországgal és Nagy-Britanniával is a gáz átszivattyúzásáról LNG-tankerekbe, ezáltal havonta egy-két ilyen szállítmányt lehet biztosítani.

Összességben Szlovákia ezáltal júniusra 65%-kal csökkenti függőségét az orosz földgáztól, mondta Sulík. „Ez volt a maximum, amit most elérhettünk. Léteznek további lehetőségek, dolgozunk is rajtuk, de egyre nehezebb lesz új szerződéseket kötni. Emellett teljes mennyiségben vásároljuk továbbra is az orosz földgázt” – hangsúlyozta Sulík.

Ezáltal most sokkal több gáz érkezik Szlovákiába a szükségesnél, a minisztérium igyekszik gyors tempóban feltölteni a gáztározókat. Normális körülmények között az SPP napi 4 millió köbmétert nyom a tározókba, jelenleg azonban 6 milliót, a gazdasági miniszter szerint ez júniusra napi több mint 9 millió köbméterre emelkedhet. „Ha minden a terv szerint halad, már július 10-re az egész télre elegendő gáztartaléka lesz az országnak” – tette hozzá Sulík.

Szlovákia éves gázfogyasztása körülbelül 5,5 milliárd köbméter, 85%-át eddig orosz szállítmányokból fedezte. Az SPP látja el a hazai fogyasztók 70%-át, eddig két tankerszállítmányt sikerült behoznia az USA-ból. A tranzakció előkészítése még tavaly októberben kezdődött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?