<p>Március végéről június végéig hosszabbította meg a kedvezmények igénylésének határidejét a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS). Vagyis két hét helyett még több mint három hónapjuk van a rokkantnyugdíjasoknak arra, hogy elintézzék, ne kelljen rádió- és tévédíjat fizetniük.</p>
Június végéig kell igazolni a jogosultságot a kedvezményre
Pozsony |
A hatályos törvény értelmében idén januártól közvetlenül a Szlovák Televíziónak és Rádiónak (RTVS) kell folyósítani a havi 4,64 euró üzembentartási díjat, de van néhány kivétel, akiket felmenthetnek a fizetés alól. A rokkantnyugdíjasoknak egyáltalán, a többi nyugdíjasnak és az anyagi szükséghelyzetben lévőknek pedig csak az összeg felét kell fizetniük. A kedvezményre jogosultaknak 2012. december 31-éig kellett kérniük a kedvezményt. Aki elmulasztotta, annak a közszolgálati média adott még egy esélyt: ha június végéig utólag elküldi a szükséges igazolást, akkor visszamenőleg is jogosulttá válik a kedvezményre. Aki ezt a dátumot is lekési, azon behajtják a teljes összeget, vagyis visszamenőleg januártól minden egyes hónapért 4,64 eurót számláznak egészen addig, amíg nem igazolja, hogy a kivételezett csoportba tartozik. Igazolni kell a jogosultságotA kedvezményt igénylőnek az RTVS címére kell postáznia vagy a mailcímére kell elküldenie annak a dokumentumnak a fénymásolatát, melyben a szociális ügyi hivatal elismerte, hogy az illető rokkantnyugdíjas; elég a rokkantnyugdíjas-igazolvány fénymásolata is. Az üzembentartási díj felét fizetik azok a nyugdíjasok, akik nem dolgoznak, és nem élnek egy háztartásban olyan személlyel, akinek rendszeres munkavégzésből származó jövedelme van. Nekik az RTVS-nek el kell küldeniük a nyugdíjuk jóváhagyásáról szóló határozatot, valamint egy becsületbeli nyilatkozatot arról, hogy nem dolgoznak, és a velük egy háztartásban élő személyeknek sincs fizetésük.Ugyancsak 2,32 euró koncessziós díjat számláznak azoknak, akiknek a szociális ügyi hivatal igazolja, hogy anyagi szükséghelyzetben élnek – ennek az igazolásnak a fénymásolatát kell elküldeni az RTVS címére. Ne felejtsék el feltüntetni a SIPO-számot (készpénz-átutalási megbízás száma) vagy az átutalás egyedi azonosítóját (variabilný symbol)! Ha van villanyóra, fizetni kell a díjatMinden olyan lakástulajdonosnak vagy -bérlőnek fizetnie kell, aki villanyszámlát is fizet. Amint felmondja a szerződést a villamos művekkel, felmentik az üzembentartási díj fizetése alól is – de előbb igazolást kell hoznia arról, hogy kihúzták a villamosenergia-szolgáltató nyilvántartásából. Koncessziót köteles fizetni az a munkaadó is, akinek legalább 3 alkalmazottja van. Ha az alkalmazottak száma 3–9 között mozog, havonta 4,64 eurót kell fizetnie. A nagyobb cégek esetében az illeték összege akár 464,71 euró is lehet. Az üzembentartási díj behajtása továbbra is gondot okoz, tavaly másfél millióval kevesebb pénz folyt a Szlovák Rádió és Televízió kasszájába, mint egy évvel korábban. Európában nálunk a legalacsonyabb ez az illeték, és Václav Mika, az RTVS igazgatója nem bánná, ha emelnék. Mika elismerte, a közszolgálati média piaci pozíciója nem olyan, mint szeretnék, ezért a bevételi forrás erősítésén kívül a tévében és a rádióban bizonyos belső változásokat is szorgalmaz, de részleteket egyelőre nem árult el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.