Június közepén kezdődik a strandszezon Kassán

KOCSIS EDINAKassa. Hivatalosan június 14-én nyitja meg kapuit a Ruman utcai városi strand, de ha az időjárás kedvező lesz, korábban is elkezdődhet a szezon.Linda Šnajdárová, a magisztrátus szóvivője elmondta, tavaly már a megújult strandon hűsölhettek a helyiek és a turisták.

KOCSIS EDINA

Kassa. Hivatalosan június 14-én nyitja meg kapuit a Ruman utcai városi strand, de ha az időjárás kedvező lesz, korábban is elkezdődhet a szezon.

Linda Šnajdárová, a magisztrátus szóvivője elmondta, tavaly már a megújult strandon hűsölhettek a helyiek és a turisták. „Felújították a medencéket, a mosdókat, több a zöldterület és a vendégek díjtalanul csatlakozhatnak a Wifi-hálózathoz. Idén is több újdonsággal várják a látogatókat” – mondta a szóvivő. A kassai önkormányzat hőgazdálkodási vállalata (TEHO) idén a szolgáltatások minőségének javítását tartja első számú céljának. Szeretnének családbarát, kellemes hangulatú környezet teremteni, több attrakcióval várják a gyerekeket. Hogy megelőzzék a hosszú sorban állást, új pénztárgépet is beszereztek.

Két nappal a városi strand szezonnyitója előtt a kassai Triton fürdő is megnyitja kapuit, új, fából készült napozóágyakkal és napernyőkkel felszerelt napozózónával várják a látogatókat. Ez a strand is díjtalan internetcsatlakozást kínál a látogatóknak. A strandolók három medencében pihenhetnek, a gyerekeket pedig vízi csúszdákkal várják. A Triton szeptember 15-ig tart nyitva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?