Jubileumi Imanap

Komárom |

<p>Jubileumi Imanapra készülnek május harmadikán a városban: huszadik alkalommal gyűlnek össze a szlovákiai magyar katolikus hívek, hogy magyar főpásztorért és magyar papi, valamint szerzetesi hivatásokért imádkozzanak.</p>

Szervezők: a helyi katolikus plébánia, a Jópásztor Alapítvány és a Pázmaneum Társulás. Az Imanapokat elindító Lénár Károly atya gondolatait felelevenítő keresztút 14.30-kor kezdődik és aSzentAndrástemplomtólaNádor utcán át a híd lábáig vezet. Fél négytől megemlékezést tartanak Lénár atyáról és a kommunizmusban üldözött felvidéki magyar papokról. A négy órakor kezdődő ünnepi főpapi szentmisét Orosch János nagyszombati segédpüspök celebrálja a Szent András templomban. A jubileum alkalmából képes kiadvány készül Lénár Károlyról, amelyben a lelkiatya prédikációi, ünnepi gondolatai is helyet kapnak. Az Imanap egyben a Jópásztor Imakilencedelső állomása.
„Az Imanapokat korábban szervező Jópásztor Társulás több ízben juttatott el memorandumot a Szentszékhez, az Apostoli Nunciatúrának és a Szlovák Püspöki Karnak is. A nyilatkozatokat az illetékes hatóságok tudomásul vették, ámérdemielőrelépésnemtörtént – mondta Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás titkára. – Mint ahogyanmostsem,amikoratavaly februárban létrehozott új egyházmegyék elrendezése kapcsán Nyílt levelet fogalmazott meg a Pázmaneum Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Mécs László Társulás. A levelet 25 ezer felvidéki katolikus pap és hívő, valamint 25 felvidéki magyar szervezet írta alá.” František Tondra, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke 2009. március 12-én kelt válaszlevelében a következőket írta: „A püspökök természetesnek tarják, hogy biztosítani kell a nemzeti kisebbségek minőségi szinten végzett lelkipásztori gondozását, beleértve a katolikus magyar kisebbségét is. A püspökök megállapították, hogy ennek a lelkipásztori gondozásnak a konkrét megoldása az adott egyházkormányzati területért felelős megyéspüspök teljes joghatósága alá tartozik.” Karaffa Attila tájékoztatása szerint az átrendezett egyházmegyék élén álló főpásztorok Nyitrán és Besztercebányán helynökök kinevezésével igyekeztek csillapítani a kedélyeket. Az amúgy is égető paphiányon sem javított az új egyházmegyei felosztás, hiszen több esperességet kettévágott, és a magyar papokat már nem helyezhetik szabadon egyik egyházmegyéből a másikba. Van, ahol Romániából érkezett szlovák lelki atyák működnek zömében magyar ajkú községek plébániáin, máshol plébániák szűntek meg és a szomszédos község plébánosára bízták a híveket. „A magyar hitoktató- és kispapképzés sem működik megfelelően–mondtaKaraffaAttila.–Igaz, némi előrelépés már mutatkozik, hiszen a besztercebányai megyéspüspök tavaly megengedte az egyházmegyéjébe tartozó egyik magyar kispapnak, hogy Magyarországon folytassa tanulmányait.” Közismert, a magyar kispapok budapesti tanulását hosszú éveken keresztül Ján Sokol nagyszombati érsek elutasította.
„A nyílt levél és az azt támogató huszonötezer hívő kérelme tehát egyelőre nem talált meghallgatásra. A Komáromi Imanap résztvevői továbbra is magyar főpásztorért imádkoznak” – tette hozzá Karaffa Attila.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?