Jóváhagyták Kičura letartóztatását

Kajetán Kičura

Az SZK Alkotmánybírósága szerdán jóváhagyta, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék Kajetán Kičurát, az Állami Tartalékalap volt elnökét. A taláros testülethez a főügyész fordult ebben az ügyben. Erről Ivan Fiačan, az alkotmánybíróság elnöke tájékoztatott.

A speciális ügyész kedden emelt vádat Kajetán Kučera ellen kenőpénz elfogadása és pénzmosás ügyében. Mivel felfüggesztett bíróról van szó, az előzetes letartóztatás elrendelése előtt kérvényezni kellett az alkotmánybíróság jóváhagyását.

Az előzetes letartóztatás ügyében a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság fog dönteni.

A rendőrség kedden vette őrizetbe Kajetán Kičurát és két további személyt. Az új kormány március 24-én váltotta le őt az Állami Tartalékalap éléről a gazdasági miniszter javaslatára. A döntést az egészségügyi segédeszközök beszerzése során vétett hibákkal indokolták. Kajetán K. elutasította a tartalékalap által kötött szerződésekkel, és a fia által vásárolt lakásokkal kapcsolatos vádakat. Az ügyben még márciusban indított büntetőeljárást a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA).
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?