Jóváhagyás nélkül utaltak át 1,5 milliárdot egy kft.-nek?

Pomothy László gazdasági államtitkár, a Kis- és Középvállalkozást Támogató Ügynökség igazgatótanácsának elnöke:

A vállalkozásokat támogató ügynökség az igazgatótanács és az én hátam mögött kötött szerződést a kassai Cassovia BIC Kft.-vel, majd utalt a számlájára mintegy másfél milliárd koronát.

Pomothy László gazdasági államtitkár, a Kis- és Középvállalkozást Támogató Ügynökség igazgatótanácsának elnöke:

A vállalkozásokat támogató ügynökség az igazgatótanács és az én hátam mögött kötött szerződést a kassai Cassovia BIC Kft.-vel, majd utalt a számlájára mintegy másfél milliárd koronát. Ľudovít Balco, az ügynökség igazgatója önhatalmúan döntött, csak az lehet a következmény, hogy távozik tisztségéből.

Pavol Rusko feljelentést tett, mert szerinte az igazgatótanács jóváhagyta a tranzakciót, s csak utólag, politikai nyomásra változtatta meg véleményét, sőt a jegyzőkönyvet is meghamisította.

Augusztus 12-én üléseztünk, utána egy hétig szabadságon voltam. Miután visszatértem, megkaptam a jegyzőkönyvet, és megvizsgáltam, valóban az ülésen elhangzottakat tartalmazza-e. Időközben a fülembe jutottak bizonyos nem hivatalos információk is a pénz átutalásáról. Ezért a jegyzőkönyv hitelesítését nem akartam magamra vállalni, rendkívüli igazgatótanácsi ülést hívtam össze. Rájöttünk, a jegyzőkönyv egyes részei nem tükrözik a valóságot. Ezeket az ülésen elhangzottaknak megfelelően módosítottuk, s csak ezután írtam alá a jegyzőkönyvet. Ekkor az ügynökség igazgatóját is kérdőre vontuk. Ő megerősítette, a szerződést az ügynökség a Cassiovával megkötötte és már át is utalta a pénzt. Márpedig az igazgatótanács ezt azon a bizonyos augusztus 12-i tanácskozáson nem hagyta jóvá. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?