<p>Az euró átvételével kapcsolatos híradások, reklámok, óriásplakátok és szórólapok mellett a lakosság novemberben eurószámológépet is kap. Mintegy 2 millió háztartásba postázzák a kínai gyártmányú készüléket, amely automatikusan számolja át a végleges árfolyamon a koronát euróra és fordítva – a végöszszeget a kétosztatú folyadékkristályos kijelzőn euróban és koronában is feltünteti.</p>
Jön az eurószámológép
A számológéppel természetesen egyszerű matematikai műveleteket is lehet végezni. A készülék postázásának pontos időpontját nem lehet még megmondani, mivel a kínai megrendelést csak azt követően véglegesítették, hogy ismertté vált a végső korona/euró kurzus. A számológépek nagy sikert arattak már az euróra 2007-ben áttért Szlovéniában, ahol közel 700 ezret osztottak szét. Nálunk nem névre szóló lesz a postázása, mert az túl sokba kerülne, hanem minden postaládába „dobnak” egyet. Végül decemberben újabb küldeményt kapnak a háztartások: egy brosúrát, benne az összes eurós papír- és fémpénz ábrájával, a biztonsági jelek ismertetésével. (P, só)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.