Jól dolgoznak Gútán

Gúta. Jövő év február-márciusától újabb 800 személynek biztosít munkát a gútai kábelgyár, amely 1600 alkalmazottjával már most is a térség legnagyobb munkaadójának számít.

A német székhelyű Kromberg& Schubert cég 1996-ban zöldmezős beruházásként építette fel itteni első szerelőcsarnokát, és 1997 derekán 75 alkalmazottal indult a termelés. Amint azt Stanislav Srna műszaki igazgató elmondta, az itt készülő kábelkötegeket mindenekelőtt BMW és Mercedes típusú személygépkocsikba szerelik. Az anyavállalat és a megrendelők elégedettek munkájukkal, ezért is döntöttek úgy, hogy az újabb BMW-típusba is tőlük rendelik meg a kábelkötegeket. Ahhoz azonban, hogy eleget tudjanak tenni az újabb megrendelésnek, bővíteniük kell az üzemet. Terveik szerint október végére készül el a 100 millió korona beruházással épülő, 5000 négyzetméter alapterületű új szerelőcsarnok, amelynek felszerelése további 250 millió koronát vesz igénybe. A termelést 2003 első negyedévében szeretnék beindítani, de már most megkezdték a munkaerő-toborzást. Ebben segítségükre van a Komáromi Járási Munkaügyi Hivatal is.

„Az újabb 800 alkalmazott főleg a termelésben kap helyet, tőlük nem követelünk szakirányú érettségit, hiszen betanított munkásként dolgoznak majd – tájékoztatott Illés Ella, a személyzeti és pénzügyi osztály vezetője. – Cégünk iránt egyébként nagy az érdeklődés, eddig általában várólistára kerültek a jelentkezők. Most azonban tömeges felvételre készülünk, ezért is van szükség a munkaügyi hivatallal való együttműködésre.” Megtudtuk továbbá, hogy az alkalmazottak átlagéletkora meglepően alacsony, mindössze 30 év, és a nők aránya 55 százalék körüli. A Komáromi járáson kívül az Érsekújvári, a Dunaszerdahelyi és a Vágsellyei járásból is sokan járnak ide dolgozni, őket a cég autóbuszai szállítják munkahelyükre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?