Szlovákia lakossága 2023 első félévében több mint 490 millió műanyag palackot és fémdobozt váltott vissza
Jó úton halad a palackok visszaváltása
A műanyag palackok és a fémdobozok visszaváltási aránya 2023 első félévében elérte a 88 százalékot – tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium. Katarína Butkovská, a tárca államtitkára úgy véli, ezek a számok is alátámasztják, hogy a tavaly bevezetett betétdíjas rendszer jól működik.
A 88 százalékos arány azt jelenti, hogy az idén piacra bocsátott 550 millió műanyag palack és fémdoboz közül a lakosság több mint 490 milliót visszaváltott.
Ha a betétdíjas rendszer bevezetésének kezdetét, vagyis 2022. január elsejét vesszük alapul, akkor a visszaváltási arány 77 százalék körül mozog, ami 1,3 milliárd visszaváltott italcsomagolásnak felel meg. Butkovská kiemelte, az ország jó úton halad a 2023-ra kitűzött cél teljesítése felé, vagyis a 80 százalékos arány eléréséhez.
„A visszaváltási arány már tavaly is 10 százalékkal meghaladta az előzetes várakozásokat, az idei év első félében pedig további 20 százalékkal emelkedett. Ez az eredmény is bizonyítja, hogy az emberek hozzászoktak a betétdíjas rendszerhez, a mindennapi életük részének tekintik. Ezúton szeretném megköszönni minden állampolgárnak, akik segítenek a környezet védelmében, és bízom benne, hogy a jövőben tovább folytatódik a pozitív eredmények elérése”
– fogalmazott a zöldtárca államtitkára.
A legtöbb csomagolást idén Pozsony, Nyitra és Kassa megyében váltották vissza, a legkevesebbet Trencsén megyében. Butkovská azonban hangsúlyozta, a megyei eredmények között nincsenek drámai különbségek, vagyis a visszaváltás az egész ország területén jól működik.
A minisztérium június 30-ig összesen 3147 visszaváltási pontot jegyzett. Ennek 37 százalékát azok a boltok adják, amelyeknek az alapterülete meghaladja a 300 négyzetmétert – a törvény alapján nekik kötelezően be kellett szállniuk a rendszerbe. A fennmaradó 63 százalék, vagyis a kisboltok önként vezették be a visszaváltást.
„Nagyon örülünk a magas érdeklődésnek, amelyet az önkéntesen bekapcsolódó eladók részéről tapasztalunk. Ezen boltoknak is köszönhető, hogy a visszaváltás ilyen sikeres lehet Szlovákiában”
– jegyezte meg Marián Áč, a Betétdíj-rendszerkezelő társaság igazgatója.
Hozzátette, a jövőben a logisztikai rendszerek fejlesztésén szeretnének dolgozni, illetve nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok oktatására is. Továbbá elmondta, két héttel ezelőtt a Tátrai Nemzeti Park területén elhelyeztek egy gyűjtőpontot, és a közeljövőben a többi nemzeti parkban is hasonlóképpen járnának el.
Emellett a meglévő gyűjtőautomaták felújítását tervezik, amelyek sok esetben nehezen használhatók a mozgássérültek számára.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.