Jeles fiai voltak a hazának

CSÁKY KÁROLY

A Sántha családról Nagy Iván munkájában olvashatjuk, hogy Hont megyében „főleg Deménden székel”, s a családtagok közül „időnként többen a megyénél viseltek hivatalt. Egyik ágának törzse Sántha Mátyás, ennek Kelecsényi Annától fia István”. Az ő lányuk volt Sántha Teréz, akit a nagycsalomjai földbirtokos, Plachy László vett feleségül. Két gyermekük, Amália és Gusztáv tehát valóban „onokái” voltak a 108 esztendős tekintetes Sántha István úrnak, aki a csalomjai temetőben nyugszik. A sírkövet állíttató utódok közül a két fiúgyermekről, Ágostonról és Péterről, akiknek neve olvasható a szép emléken, csak későbbi búvárkodásaim során tudtam meg, hogy jeles fiai voltak a hazának. Így joggal foglalkozhatunk velük részletesebben.

Kossuth Lajos

barátja

Az idősebb fiúról, Sántha Péterről (1806–1879) Bona Gábor Kossuth Lajos kapitányai című könyvében is olvashatunk. Egyebek mellett azt, hogy magyar földbirtokos gyermekeként született Nagycsalomján 1806-ban. Tizenhat évig a 32. gyalogezredben szolgált, a szabadságharc kitörése előtt pedig Tinnyén gazdálkodott. 1848 nyarán választották nemzetőr századossá, s először a Zomboron szerveződő 34. honvédzászlóaljnál volt százados. 1849 januárjától a felső-tiszai hadtestben szolgált, majd betegsége miatt Debrecenbe került. Később, ugyancsak századosként a bácskai hadtestben harcolt, s a péterváradi várőrséggel tette le a fegyvert.

Az 1850-es években Pesten tevékenykedett takarékpénztári hivatalnokként. Egy időben (1867–1872) Pest megye főpénztárnoka, s a fővárosi honvédegylet tagja volt. Tinnyei kisbirokán halt meg 1879. március 2-án.

A jeles férfiúról a szűkszavú életrajzi adatokon kívül egyebeket is sikerült megtudnunk. Például azt, hogy Tinnyén Kossuth Lajos máig álló kúriájában lakott, melyet haláláig kegyelettel karban tartott, s ő adományozta Kiss György szobrászművésznek a kúria ama fáját, melyből A haldokló honvéd zászlótartó című szobor készült. A Vasárnapi Ujság 1906. évi 6. számában az ugyancsak palócföldi Nyáry Albert báró (1871–1933), festőművész, történész, régész és néprajzkutató közölt cikket Kossuth Lajos Tinnyén címmel. Ebben elmondta, hogy a politikus börtönből való szabadulása után választotta lakóhelyül Tinnyét: „A ház, melybe költözött a család, földszintes kúria, mely előtt egy kis kertet körít be rácsos fakerítés, a hol a pelargonium meg a tulipán nyílott. Mindössze négy ablakja néz az útra, de azért kényelmes, elég nagy úri ház...” A Vasárnapi Ujságban több cikket is olvashatunk a témáról. A Kossuth háza Tinnyén (1878/ 4) címűből például megtudhatjuk, hogy „a főépület négy szobát, konyhát és egy tágas termet foglal magába /.../ A kertben egy kis nyaraló bódé, filagória, a nagy népvezér dolgozó szobája, annyi gyújtó, szabadító eszme Betleheme...”

Jól választotta meg a helyet Pest és Buda közelében Kossuth. Egyszerre volt itt csönd és nyugalom, egészséget tápláló tiszta levegő meg építő táptalaja a léleknek. Ahogyan egy Kiss Ákos írásában olvassuk: „Különös jelentőséget ad Tinynyének, hogy Kossuth Lajos budai rabságából szabadulva, megromlott egészségi állapota helyreállítása és a vidéki nyugalomkeresés céljából 1842-ben kisebb birtokot vásárolt itt, Somogyi Antalnak, XIX. századi haladásunk egyik kimagasló harcosának mintegy 80 holdnyi birtokát, bensőséggel, szép kis kúriával, és ettől fogva csaknem négy éven át Tinnye lesz a vidéki reformkor egyik gyújtópontja, ahol a nagyszerű időszak kielmelkedő egyéniségeinek látogatásai egymást váltják, és a hazafiak levéláradata valósággal elárasztja a kis hajlékot. Tinnyén zajlik le a Hazai Első Takarékpénztár megalakulásának több lényeges mozzanata is. Fáy András itteni barátai, Simonchich János, Sántha Péter és mások révén – jelentékeny megvilágításba helyezik a kor mozgalmaiban erősen részt vevő közösséget, amely így a reformkorszaknak, lent, a magyar vidék világában végbement erejedéséhez lényeges adalékot nyújt.”

Büszkén mondhatjuk tehát, hogy földink, az egykori kisbirtokos ott volt a haza legkiemelkedőbb társadalmi áramlatainál: a reformmozgalmakban, a szabadságharcban, a haladást elősegítő közéleti-gazdasági kezdeményezéseknél. Barátjának tarthatta Fáy Andrást és Kossuthot, s tekintélyt szerzett magának a megyében is. Kossuth pedig Sántha Péter bátyjának, a tinnyei közbirtokos Sántha István táblabírónak adta el itteni házát és birtokát. Azt az ingatlant, melyet annak idején Somogyi Antaltól, a szintén honti kötődésű birtokostól vásárolt.

Sántha István 1846 és 1853 között élt a kúriában. Ekkor bekövetkezett halála után szállt a vagyon testvérére, a nőtlen Sántha Péterre, aki itt él hosszú időn állt, s itt is hunyt el 1879- ben. Halála előtt, 1878-ban írták a Vasárnapi Ujságban a kúriáról az alábbiakat: „Ha a nemzet minden egyes fiában oly nagy és őszinte a kegyelet, hogy mindig találkoznak egyesek, kik vetélkednek egy ily drága emlék megőrzésének dicsőségében; s azt hisszük, a míg e hazát magyar lakja, nem lehet könnyű és tán nem is lesz szükséges az államnak ez emlékezetes hajlékot kisajátítani, mert mindig fog találkozni egyes honfi, a kinek kezében a közkegyelet e tárgya »jó kézben lesz«. Jelenlegi birtokosa (Sántha Péter) is ilyen, kiről egy, a helységben lakó írótársunk megjegyzi, hogy az épületet jó karban tartja és »semmi áron« nem adja.”

A nagycsalomjai temetőben nyugvó Sántha István szép sírjele 1880-ra készült el a gyermekek jóvoltából. Sántha Péter ezt már nem élhette meg, hisz egy évvel korábban elhunyt. Neve azonban ott áll a sírkövön. Bár a régi csalomjai születési anyakönyvekben való búvárkodásaim során nem bukkantam rá a nevére, itteni kötődése így is vitathatatlan. Hisz itt nyugszik hosszú élettel megáldott édesapja és hatvanévesen elhunyt édesanyja, s itt született Ágoston öccse is. Sántha Péter tinnyei sírjáról egy weboldalon találtam az alábbi sorokat: „A község régi temetőjét nevezik a helyiek nemesi temetőnek, ahol az általános iskolások évente rendbehozzák többek között Sántha Péter 48-as honvédszázadosnak, a takarékpénztár alelnökének sírját.” Most, hogy felfedeztük őt, bizonyára a csalomjaiak is elhelyezik koszorújukat a síron.

A nemzeti érzelmű plébános

A fiatalabb gyermek, Sántha Ágoston (1813–1898?) nevét az említett családi sírkövön olvastam először. Az emléket állíttató gyerekek egyike volt hát ő is. Aztán rábukkantam a neve a Vasárnapi Ujság 1883. évi 39. számában is a Haldokló honvédzászlótartó című cikkben, abban a fejezetben, melyben a tinnyei ház sorsáról olvashatunk: „Sántha Péter nőtlen és gyermektelen volt s a házat kötelezettségeivel együtt testvéröccsére: Sántha Ágoston báthi, hontmegyei r. kath. esperes plébánosra hagyta. A nem jövedelmező házat és kertjeit az egymásra következő Sánthák, kik mindig saját másik uri házukban laktak, mindekkorig, mint nemzeti emlékkincset, a legjobb karban tartották fenn, s ezen hagyományos kötelességének az utolsó örökös: Sántha Ágoston esperes plébános is híven megfelelt. Üres ház, bármit költsenek is rá, mégis pusztul...” Idővel aztán Sántha Ágoston eladta a hajlékot. Abban azonban neki is nagy érdeme volt, hogy a kúria évszázadokon át aránylag jó állapotban fennmaradt.

Sántha Ágostonról a Némethy-féle Siries parichiarum et parochorum is közöl adatokat. Innen tudjuk, hogy Sántha de Nyitravicsap et Pusztaszántó Augustinus 1813. december 13-án született. Nagyszombatban végzett filozófiai és teológiai tanulmányokat. 1837-ben pappá szentelték, majd ipolyszakállosi és lévai káplánná nevezték ki. 1849. augusztus elsejétől a báti plébánia adminisztrátora, decembertől plébánosa lett. Ebben a tisztségben 1898- ban váltotta fel Stibló Ágosoton. Közben, 1891-ben Sántha Ágoston a Szent Adalbert Intézet munkatársa lett. Halála pontos dátumát nem tudjuk. Az idézett mű születési helyét sem közli. Ám adatait megtaláltuk az egykori nagycsalomjai születési anyakönyv lapjain, az 1813-as esztendőnél. Eszerint édesapja valóban az a Sántha István, édesanyja pedig az az Obeskovics Erzsébet volt, akinek nagycsalomjai nyughelyéről már többször szóltunk.

Sántha Ágoston neve a Vasárnapi Ujság korábbi számában is felbukkant már, konkrétan a Magyar Tudományos Akadémia palotájára szervezett gyűjtések kapcsán. Innen tudjuk, hogy Báton, ahol több évtizeden át plébános volt, „egy díszes gyülekezet azzal fejezte be a Széchenyi-gyászünnepélyt, hogy nemzeti közczélra, az Akadémia palotájára áldoztak.” A jelenlevők 50 forinttal járultak hozzá az építkezéshez, maga Sántha Ágoston 7 forintot adott. A nemzeti eszmék, a reformgondolatok, a Kossuth-kultusz, az Akadémia ügye tehát megérintette és áthatotta Nagycsalomja papszülöttének eszme- és érzésvilágát is, amiért évtizedek távlatából is tiszteletet érdemel.