A parlament a második és a harmadik olvasatban is megszavazta a főügyészválasztás módosításával kapcsolatos javaslatot, így jelenleg Zuzana Čaputová államfőn múlik, hogy életbe lép-e a törvény.
Jelenleg Zuzana Čaputová kezében van a főügyészválasztás
A parlament a nyári szünet előtti utolsó ülésen még megszavazta a törvénymódosító javaslatot, melynek értelmében jelentősen megváltoznának a főügyészválasztás körülményei. A jelen lévő 122 képviselőből 82 szavazott a törvény elfogadása mellett, 40-en pedig ellene. Ennél a szavazásnál a koalícióban teljes volt az összhang: az összes jelen lévő képviselőjük igennel szavazott. A Smer, az ĽSNS és a Peter Pellegrini vezette Hlas párt jelen lévő képviselői ugyanakkor mindannyian a módosítás ellen szavaztak, de értelemszerűen ez kevésnek bizonyult.
Čaputová aggályai
Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a törvény életbe is léphet. A folyamat utolsó állomása Zuzana Čaputová köztársasági elnök, aki ha nem írja alá a módosítást, akkor az visszakerül a képviselők elé (igaz, ebben az esetben megtörhetik az elnöki vétót, de erre csak a parlament következő, szeptemberi ülésén kerülhet sor).
A törvényjavaslat fő változtatásai
- Újonnan olyan személyt is jelölhetnének a főügyészi posztra, aki korábban nem dolgozott ügyészként. Fontos azonban, hogy a jelölt betöltse 40. életévét, és legalább 15 éves jogi szakmai gyakorlattal rendelkezzen.
- A jelölteket már nemcsak a parlamenti képviselők javasolhatnák, hanem az igazságügyi miniszter, az Ügyészi Tanács (Rada prokurátorov SR), az emberjogi ombudsman és egyéb jogi intézmények is (például a jogi egyetemek).
- Az alkotmánybírók meghallgatásához hasonlóan a főügyészjelöltek meghallgatása is nyilvános lenne, sőt, a parlamenti szavazás sem lenne titkos.
- Amennyiben a főügyész nem végezné „rendesen, tisztességesen, függetlenül vagy pártatlanul” a feladatát, a parlament bármikor visszahívhatná.
Az államfő korábban már jelezte, hogy problémái vannak Juraj Šeligáék (Za ľudí) javaslatával, pontosabban azzal a ponttal, amelynek következtében már nemcsak ügyészek, hanem más jogi végzettséggel rendelkező személyek is indulhatnának a főügyészi posztért.
Ez egyébként a javaslat legmegosztóbb változtatása, melyet nemcsak Robert Fico (Smer) és Peter Pellegrini (Hlas) részéről ért bírálat, hanem a koalíción belül is, többek közt Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi minisztertől. Az említett ellenzéki képviselők úgy gondolják, a koalíció azért tette bele ezt a módosítást a törvénybe, hogy az OĽaNO-val köztudottan jó kapcsolatot ápoló Daniel Lipšicet, a korábbi belügy- és igazságügyi minisztert ültethessék a főügyészi székbe.
Pellegrini tegnapi sajtótájékoztatóján fel is szólította az elnöknőt, hogy ne írja alá a javaslatot.
Lipšic még nem erősítette meg, hogy valóban indulna a pozícióért, a koalíciós képviselők pedig állítják, egyelőre nincs egységes jelöltjük a posztra.
Több nevet emlegetnek
Az új főügyésszel kapcsolatban egyébként nem csak Daniel Lipšic neve merült fel. A már korábban említett Jozef Čentéš például jelezte, hogy amennyiben jelölik őt a posztra, elfogadja a kihívást. Felmerült továbbá a Markíza televízió váltóbotrányában tevékenykedő ügyész, Ján Šanta neve is, aki az aktuality.sk-nak erősítette meg, hogy szintén vállalná a jelöltséget.
Mi lesz Čiznárral?
Péntek délelőtt hivatalosan is lejár Jaromír Čižnár hivatali ideje. A jelenlegi főügyészt még 2013-ban, napra pontosan 7 évvel ezelőtt nevezte ki Ivan Gašparovič egykori köztársasági elnök. Az új főügyészt azonban várhatóan csak hónapok múlva fogják megválasztani, még abban az esetben is, hogyha Čaputová hajlandó aláírni a törvényt. Ha ez megtörténik, akkor a főügyészjelöltekre nyilvános meghallgatások sora vár, s csak ezután szavaznak róluk a parlamentben.
Az elhúzódó folyamat miatt Mária Kolíková már korábban is jelezte, hogy Čižnárnak valószínűleg meg kell hosszabbítania a hivatali idejét. A főügyész azonban egyelőre nem akarta elárulni, hogy mihez kezd a jövőben, először mindenképpen Čaputovával szeretne egyeztetni.
„Nem lenne túlságosan tisztességes, ha az állam feje a médiából tudná meg a döntésemet”
– nyilatkozta a főügyész a TASR hírügynökségnek.
A főügyész szerepe
Az új főügyész megválasztása az új kormánykoalíció egyik legfontosabb döntése lesz. A főügyész az igazságszolgáltatás egyik alappillérének számít, aki egyrészt az egész ügyészség működéséért felel, másrészt pedig a legnagyobb politikai botrányok megoldásával is foglalkozik. A főügyészválasztás politikai súlyát jól mutatja, hogy 2010-ben és 2011-ben a szavazás majdnem a Radičová-kormány bukásához vezetett. A kormányfő ugyanis leszögezte: ha Dobroslav Trnkát megválasztják főügyésznek, lemond a pozíciójáról. Trnka az előző hivatali ciklusban, vagyis 2004 és 2011 között már főügyészként tevékenykedett. A szóban forgó főügyészválasztás egyébként egészen 2013-ig húzódott, és a médiában olyan információk is megjelentek, hogy a szavazásnál állítólag lefizettek néhány koalíciós képviselőt, hogy az akkor ellenzékben ülő Smer jelöltjét, Trnkát támogassák. Végül azonban nem sikerült megválasztani sem Trnkát, sem a koalíció jelöltjét, Jozef Čentéšt. Előbbi 74, utóbbi 73 szavazatot kapott (a megválasztáshoz 76 szavazatra lett volna szükség). Az esetleges lefizetés hivatalosan nem lett bebizonyítva.
Trnka neve azonban a médiában összefonódott a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kočnerrel. A hírhedt vállalkozó állítólag többször is megfordult Trnka irodájában, sőt, egy hangfelvétel is előkerült, ahol Kočner elfogadhatatlan hangnemben beszél a főügyésszel. Az anyag arról szól, hogy Trnka állítólag megpróbálta megzsarolni Jaroslav Haščákot egy, Gorilla-üggyel összefüggő hangfelvétellel.
Trnkáról azóta kikerült még egy felvétel, amelyen állítólag Ján Počiatekkel, a korábbi smeres pénzügyminiszterrel vitatott meg egy korrupciós botrányt. Az ügyben egyelőre rendőrségi eljárás zajlik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.