Jarábik Balázs: Az ukránok nyugalmat és reformokat akarnak

<p>A külpolitikai elemző szerint lesz földgáz Közép-Európában, de az ukránok gáztartozásait az Európai Uniónak kell majd kifizetnie.</p>

Milyen a választások utáni hangulat? Nyugodt. Nem voltak nagyobb incidensek. Viszont senki sem ünnepelt – ezt érdemes kihangsúlyozni. Még a győztesek sem.  Ez minek tudható be? Nincs pénz. Az emberek nem tudják, hogy mi lesz holnap.  Korábban az volt a jellemző, hogy Ukrajna szinte felefele arányban oszlott meg a nyugat- illetve a keletpártiakra, egy hajszállal szokott győzni az egyik fél. Most kétharmadot szereztek az EUpárti erők. Mi ennek az oka? Ennek több oka is van. Egyrészt az oroszpárti erők több komoly vereséget is elszenvedtek az utóbbi egy évben, s nem tudták megszervezni magukat – ehhez képest még jól is szerepeltek. Emellett azt is látni kell, hogy választóik egy része fizikailag eltűnt: a kelet-ukrajnai területeken és a Krímben ugyanis nem volt szavazás.  Alacsony volt a szavazókedv. Miért? Az emberek csalódtak a politikában. Az utóbbi egy évtizedben több változás is volt, most is egymás után zajlottak a jelentősebb események, a szociális helyzet pedig rendkívül rossz. Megunták a politikát.  Mi a választások fő üzenete?A nyugati média nagy része azt fogja írni, hogy győzött Európa. Nem erről szólt a történet. A fő üzenete az, hogy az emberek nem akartak harcolni. Ez jól látható abban is, hogy a radikális, militarista-populista pártokra leadott szavazatok száma sokkal kevesebb a vártnál – itt a szélsőjobboldali Szvoboda párt mellett Julija Timosenko pártjára is gondolok. Fontos, hogy jó eredményt ért el a Szamopomics (Önsegítés) nevű párt, ami egy fontos üzenet. Egy párt, amely ha nem is biztos, hogy képes a reformokra, de legalább azt akarja csinálni, saját erőből. Összességében elmondható, hogy a választók nyugalmat és reformokat akarnak, nem a harcok folytatását. A választások is megmutatták, hogy Ukrajna sokszínű, sokrétű, nem lehet egységes Ukrajnáról beszélni. Éppen ezért lesz fontos téma a decentralizáció is.  Milyen kormány alakulhat? Ugyanazt a politikát fogja folytatni az elnök és a kormányfő is? Most Porosenko elnök megkéri a Porosenko Blokk főnökét, hogy alakítson kormányt. Össze fog állni a Majdan után már egyszer együtt kormányzó koalíció, persze még kérdéses, hogy például a Szvoboda benne lesz-e. Meg kell várni a végeredményt, akkor derülhet ki mindez.  Kelet-Ukrajna egy részében nem volt szavazás, a parlament létszáma még nem teljes. Lehet még ebből bonyodalom? Nem nagyon. Krímnek és Donbasznak is megmaradtak a képviselői helyei, ezeket nem osztják ki. Nem 450, hanem 423 képviselője lesz az ukrán parlamentnek. A jövő nagy kérdése, mi lesz az elszakadó régiókban. Sem Porosenko, sem Putyin nem tudja teljes mértékben kézben tartani a helyi szereplőket. Nem úgy működik, hogy ők megegyeznek és akkor béke lesz.  Mi várható az ukrán–orosz gázfronton? Lesz gáz Közép-Európában? Szerintem lesz. Ezt az unió vette a kezébe, itt már nem Ukrajna és Oroszország tárgyalt, hanem az EU. Ez azért fontos, mert valakinek ki kell fizetnie az ukrán gázadósságot. Megegyeztek egy konszolidált adósságban, amit véleményem szerint az EU ki fog fizetni a stabilitás érdekében. Csak remélhetjük, hogy ez lezárása lesz egy korszaknak, nem pedig a folytatása. Nem szabad lebecsülni a helyi szereplőket, ha kiújulnak a harcok, akár terrorakciókat is elképzelhetőnek tartok.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?