Január 3-án, hétfőn megnyílhatnak a vendéglátó-ipari egységek. Azok, akik beoltatták magukat a Covid-19 betegség ellen, illetve akik az elmúlt 180 napban átestek a betegségen, helyben is fogyaszthatnak majd – következik a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) aktuális rendeletéből.
Január 3-án már az éttermek is kinyithatnak az oltottak előtt
Pozsony |
A vendéglátóhelyek legfeljebb 50%-os kapacitással működhetnek majd, ez nem vonatkozik az üzemi étkezdékre és iskolai menzákra. Egy asztalnál legfeljebb négy személy foglalhat majd helyet. Négynél többen csak akkor ülhetnek le, ha mindenki egy háztartásból érkezett. Az asztalok között legalább két métert el kell majd hagyni. Fogyasztani csak ülve lehet majd.
A vendéglátóhelyek „alap rezsimben” csak ételkiadóként működhetnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.