Janiš: nem az Alkotmánnyal van gond

Pozsony |

<p>A jelenlegi társadalomnak nem az Alkotmánnyal van gondja Stanislav Janiš, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió szerint.</p>

A közelmúltban Pavol Hrušovský (KDH) házelnök vetette fel, hogy új Alkotmányra lenne szükség, Janiš szerint viszont az a gond, hogy az állampolgárok elvesztették a tiszteletüket az állami intézmények iránt. „A parlament az utóbbi időben a saját problémáiban fuldoklott, és a bulvárba csúszott le. Az új politikai kultúra egyenlő Matovič zebrán parkolásával, az állami címer meggyalázásával, újabban pedig az SaS meztelen képviselőivel” – mondta Janiš.

Róbert Madej, a Smer árnyékkormányának igazságügyi minisztere szerint Pavol Hrušovský évek óta hatalmon van, ennek ellenére semmit sem tett, hogy az emberek életszínvonala emelkedjen.

Gál Gábor (Híd) szerint meglepő Hrušovský javaslata. „Szlovákiának jelenleg aktuálisan mások a problémái. A gond nem az alkotmánnyal van, hanem azzal, hogy a társadalom elfogadja, nem a jog és az igazság uralkodik, mert minden törvénynek annyi ereje van, amennyi alkalmazható belőle a mindennapi életben” – mondta Gál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?