Ján Tóth lehet az államkassza őre

Eduard Heger
Pozsony |

A jegybank volt alelnöke, Ján Tóth lehet a szlovák államkassza őrének számító Költségvetési Tanács új elnöke – jelentette be Eduard Heger pénzügyminiszter, aki szerint a kormány Tóth kinevezését javasolja a parlamentnek.

A kormány jelöltjének a kinevezéséhez azonban a parlamenti képviselők háromötödének a szavazatára lesz szükség. Heger szerint azért döntöttek Tóth mellett, mert világos elképzelése van arról, hogyan kellene fenntartható pályára állítani a szlovák államháztartást.

„A szlovák kormányoknak meg kell tanulniuk, hogy a gazdasági növekedés időszakában elegendő tartalékot halmozzanak fel a nehezebb időkre, az elmúlt nyolc évben ugyanis nem ennek lehettünk a tanúi”

– mondta el Heger.

A Költségvetési Tanács eddigi elnökének, Ivan Šramkónak a hivatali ideje ugyan már tavaly júniusban lejárt, az utódjáról azonban az előző kormány már nem döntött, az új elnök kiválasztásáig ezért Šramko vezeti az intézményt.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?