Jakab Elemér (Híd) rejtegeti a diplomamunkáját, amelyet egy korrupciós botrányairól ismert ukrán egyetemen írt ⋌(TASR)
Jakab Elemér titkolja diplomamunkáját
Nem lehet tudni, miről írta diplomamunkáját Jakab Elemér, a Híd parlamenti képviselője. Oklevelét hat évvel ezelőtt Ukrajnában, az Ungvári Nemzeti Egyetemen (UNE) szerezte. Jakab tanulmányai idején az intézmény körül több korrupciós botrány is kirobbant.
A Ma7 hetilap azt írja, az ukrajnai egyetemen Jakab 2013-ban nemzetközi tudományok szakon, levelező hallgatóként szerzett mesterfokú diplomát. A lapnak azonban nem sikerült megtudnia, hogy a hidas képviselő milyen témában írta a diplomamunkáját, és ki volt a szakdolgozat témavezetője, illetve szakmai elbírálója.
A hidas képviselőtől mi is meg szerettük volna tudni, mi volt a szakdolgozatának a címe, illetve hogy ki volt a témavezetője és a munka elbírálója. Arra is megkértük, küldje el nekünk a diplomamunkáját. „Nem fogom átküldeni, nem fogom elmondani” – mondta Jakab a szakdolgozatára és annak elbírálóira vonatkozóan. Részletesebben azonban nem indokolta ezt a döntését. „Mit nyerek én azzal, ha nyilvánosságra hozom?” – hárította a döntésének okára vonatkozó kérdést.
A hetilap az egyetemtől próbálta megszerezni a kérdéses szakdolgozatot, de az intézmény különböző indokokra hivatkozva elutasította a munka bemutatását. Az intézmény egyebek mellett arra hivatkozott, hogy ha megmutatná a dokumentumot, megsértené Jakab emberi jogait. Mivel a munkát nem sikerült előkeríteni, a nyilvánosság számára nem ellenőrizhető, hogy Jakab valódi teljesítményért kapta-e az oklevelét. Fontos megjegyezni, hogy az egyetemek túlnyomó többségén szinte az összes szakdolgozat valamilyen formában nyilvános. Az intézményt mi is kerestük, de lapzártáig nem kaptunk választ a többi közt arra a kérdésünkre sem, mely egyetemi tanárok vezetésével írta Jakab a szakdolgozatát.
A Ma7 cikkének szerzője kétségbe vonta azt is, hogy Jakab megfelelő szinten beszéli az egyetem oktatási nyelvének, az ukránnak és az angolnak valamelyikét. A képviselő ezzel kapcsolatban elmondta, nem voltak nyelvi nehézségei, hiszen több mint tíz évig tanult oroszul, ezzel pedig boldogult az ukrán intézményben. Hozzátette, a képzés angol nyelvű része csak a nyelvvizsgára való felkészülés volt.
A hetilap szerint azért is furcsa, hogy Jakab, aki a kelet-szlovákiai Nagyráska község polgármestere is egyben, egy ungvári egyetemet választott, mivel az ukrán–szlovák határon való átkelés rendszerint hosszú várakozással jár. A képviselő szerint azonban neki ezzel nem volt gondja.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem nevéhez abban az időszakban, amikor annak Jakab is a diákja volt, több korrupciós botrány is kapcsolódik. 2011 szeptemberében rendőrök korrupció gyanújával őrizetbe vették az egyetem Román-Germán Filológia Karának dékánját, 2012 májusában pedig az UNE Közgazdasági Karának dékánját tartóztatták le. 2013 júniusában a Közgazdaságtani Tanszék fiatal docense ellen indult eljárás, aki fejenként 550 hrivnyát követelt a diákoktól a szigorlat fejében.
Ugyanebben az évben rekord összegű kenőpénz, több mint 43 ezer hrivnya elfogadásakor érték tetten az intézmény rektorhelyettesét, Roman Oficinszkijt. A régióban dolgozó forrásunk szerint teljességgel elképzelhető, hogy az UNE pénzért cserébe is állított ki diplomákat. Ilyenkor a vásárló helyett gyakran megírják magát a szakdolgozatot, beírják a leckekönyvbe a jegyeket.
A közelmúltban Andrej Danko (SNS) házelnök kisdoktori munkájával kapcsolatban robbant ki botrány. Bár Danko igyekezett rejtegetni a dokumentumot, végül kiderült, hogy a szakdolgozata plágium, ezt a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem akadémiai szenátusának bizottsága is megerősítette. A házelnök azonban megtarthatta jogdoktori címét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.