Izgalomba hozta a Charta 77

Duray Miklós: Akkoriban nagyon kevesen merték tartani velem a kapcsolatot Mikor értesült a Charta 77-ről, mikor és miért írta alá?

Az indításról, a Charta szervezéséről nem tudtam, de az első polgárjogi nyilatkozat megjelenésétől kezdve tudomásom volt a mozgalomról, mely azonnal izgalomba hozott. Mindennel egyetértettem, ami a dokumentumban megfogalmazódott. Pontos szövegét akkor kevesen ismerték, sokan csak a szöveget elítélő nyilatkozatokat olvasták. Szerencsés helyzetben voltam, mert hozzám a dokumentum azonnal eljutott, és mindjárt kerestem a kapcsolatot a Charta aláíróival. Nem volt nehéz, ugyanis a feleségemnek sok prágai munkatársa csoportosult a mozgalom köré. Václav Havel testvére révén sikerült kapcsolatba kerülnöm a chartásokkal. Bizonyos értelemben a Charta 77 ösztönzőleg hatott a magyar polgárjogi mozgalom, a csehszlovákiai kisebbségjogi bizottság elindítására. De ez csak az egyik ösztökélő volt, mert a valódi ok az 1976-tól a szlovákiai magyar iskolaügyben kialakult helyzet volt.

Václav Havellel is kapcsolatba került?

Igen, tulajdonképpen a Charta 77 összes szóvivőjével és a mozgalomban egyéb tevékenységet kifejtő személyekkel is kapcsolatba kerültem. Többször részt vettem a szóvivői értekezleten, emiatt a prágai rendőrséggel is egy kellemetlen ügybe bonyolódtam. Kiutasítottak Prágából, hosszabb ideig nem utazhattam a városba.

A Charta aláíróit a rendszer képviselői üldözték, ön is börtönbe került.

De nem a dokumentum aláírásáért. Bebörtönzésem a magyar kisebbségi jogvédő bizottsággal, a szlovákiai magyarok jogainak védelmével és a jogsértések elleni küzdelemmel kapcsolatos tevékenységgel függött össze. E tevékenység eredménye végül is pozitív volt, hiszen sikerült megvédeni a magyar iskolákat, és ennek köszönhetően ma is létezik magyar iskolarendszer Szlovákiában.

A Charta 77 – ellenzéki emberjogi mozgalomként – főleg a helsinki nemzetközi egyezmények hatására jött létre. A kisebbségi jogok is az emberi jogok közé tartoznak. A chartások miért nem fogadtak el a csehszlovákiai magyarság elnyomásáról, egyáltalán a magyarkérdésről szóló dokumentumot?

A Charta 77 megszületését valóban az 1970-es helsinki záróokmány és a polgári, illetve politikai jogokról szóló ENSZ-dokumentum előzte meg. Az 1968–69-ben a társadalom peremére szorult prágai értelmiségiek és a cseh emigrációs központok szorosan együttműködtek. Ez az együttműködés egy társadalmi gyökerű folyamatot indított el, melynek következményét csak az 1990-es években lehetett érezni. Ez a háttér nem tette lehetővé, hogy a Charta 77 a Szlovákiában zajló eseményekkel kapcsolatban a szlovákok beleegyezése nélkül bármit is tegyen. Egy-egy személlyel, egyéni problémával kapcsolatban a mozgalom szóvivője állást foglalhatott, ez történt például a letartóztatásomkor is. Viszont amikor kértük, hogy a Charta foglalkozzon a szlovákiai magyarok jogsérelmeivel, azt válaszolták: ezt csak a szlovákok beleegyezésével lehet megtenni. Szlovákiában nem volt polgárjogi mozgalom, ennek következtében a Charta szóvivői testülete nem tudott egyértelműen állást foglalni e kérdésekben. Egyetlen olyan közös nyilatkozat született, amelyet Miroslav Kusý igen, viszont azon szlovákiai értelmiségiek már nem támogattak, akiknek a támogatására a szóvivői testület számított. ĺgy csak egy, a lényeget nem érintő nyilatkozat jelenhetett meg.

A szlovák értelmiség miért tagadta meg a támogatást?

Politikai okokból. Már akkor szétágazódott Csehország és Szlovákia politikai fejlődése, ezt az akkori kommunista rendszerben elfogadott nyilvános dokumentumok is tükrözték. A Charta 77 körében is az a vélemény alakult ki, hogy a magyarkérdés nem közcsehszlovák kérdés, hanem Szlovákia belügye.

Ennek ellenére ön kitartóan többször is megpróbálta elérni, hogy a mozgalom külön dokumentumban ítélje el a szlovákiai magyarság elnyomását. Szélmalomharcot vívott?

Nem, mert akkor is, akárcsak később, a rendszerváltás után, úgy véltem, hogy a szlovákok és a magyarok átérzik a közös ügyek fontosságát, és arra törekedtem, hogy együtt lépjenek fel a problémák elhárítása érdekében. 1986-ban indult egy több hónapig tartó egyeztetési folyamat, s majdnem eljutottunk egy közös nyilatkozat megfogalmazásához, de sajnos ez is kudarcba fulladt. A titkosrendőrség annyira összezavart mindent, hogy a szlovák kollégák meghátráltak. Az egyeztetések a lakásomon zajlottak. Már úgy tűnt, Charta-dokumentum lesz a dologból – a szóvivők is jelen voltak –, viszont amikor távoztak a lakásomról, a rendőrség egyenként lekapcsolta őket, és a szlovákok úgy döntöttek: magyar ügyben nem hajlandók vásárra vinni a bőrüket.

A mozgalom annyira megrémítette a rendszert, hogy ellenmozgalmat szerveztek. Mi a véleménye az antichartáról?

Ez beleillett az akkori rendszer taktikájába. Minden – demokratikus és nem demokratikus – hatalom az összes, az ő lényegével ellentétes polgári kezdeményezést igyekszik megosztani. Ez ma is így van. A múlt rendszerben ezt eredményesebben lehetett csinálni, mert nem lehetett ellene fellépni. Engem inkább az döbbentett meg, hogy olyanok is aláírták az antichartát, akikről nem gondoltam volna, hogy hajlandók ilyesmire. Neveket nem említenék. Amikor a hetvenes években a kommunista elnyomás kicsúcsosodott, senkitől sem tudtam rossz néven venni, hogy meg volt győződve a kommunizmus örrökkévalóságáról. Sokan még 1989 végén is hitték, nem lesz rendszerváltás, és ezek az emberek most a rendszerváltás bajnokaként tetszelegnek előttünk. Van köztük néhány nagyon ismert személy is. Akárcsak korábban, ma is sokan bedőlnek a politikai megtévesztésnek.

A magyarság, a magyar értelmiség hogyan viszonyult a Charta 77-hez?

Akkoriban nagyon kevesen merték tartani velem a kapcsolatot. Tudom, hogy néhány magyar értelmiségi is aláírta az ellenchartát, viszont a Chartát magyarként csak én írtam alá.

Mai fejjel is megtenné?

Természetesen. Akkori lépésemet helyesnek tartom, nincs okom magatartásom felülbírálására.