Itt a racionalitás ideje?

A szlovákiai lakosság 67 százaléka elégedetlen a demokrácia hazai állapotával, a választási hajlandóság mégsem ígérkezik többnek az 50-52 százalékosnál. A feltűnő kontraszt kulcsát Oľga Gyárfášová szociológussal kerestük.

Ön a minap egy újságcikkben leszögezte: „Ha a demokráciánkat valóban részvételinek tartjuk, akkor a választásokon való részvétel annak alapvető szolgálata, mondhatni ősanyja az új választási ciklus bármilyen közéleti tevékenységének és a társadalmi angazsáltság egyéb formáinak.” Ha így állnak a dolgok, akkor – az előzetes becslések szerint – miért közömbös a választópolgárok mintegy fele?

Valószínűleg azért, mert nem osztják a véleményemet. Az emberek, talán nem is alaptalanul, megcsömörlöttek a politikától. Azt gondolják, ha nem mennek el választani, bizonyos fokig megleckéztetik a politikusokat. Szerintem ez nagyon rossz hozzáállás és óriási illúzió is, hiszen Szlovákiában nincs a parlamenti választások érvényességét megszabó küszöb; így hát a politikusok akkor is itt lennének, ha minimális részvételnél akár csak önmagukra szavaznának.

Előzetesen úgy tűnik, ezúttal a választásra jogosultaknak legfeljebb bő fele megy el szavazni. A végeredmény akkor is társadalmunk tükrét mutatja majd? Hogy milyen is a gondolkodásmódunk?

Igen. Sőt, több vonatkozásban is. Elsősorban a voksukat leadók véleményéről, politikai hovatartozásáról kapunk pontos képet, ugyanakkor az szintén kiderül, hogy mekkora az a hányad, amelyik úgymond fütyül a választásokra. Mert az is egy álláspont. Egyúttal nyilvánvalóvá válik, hogy a polgárok hány százaléka tartja a gyakorlatban is elsődlegesnek a demokrácia legalapvetőbb princípiumát: a közvetlen véleménynyilvánítást a választások által. Ezért lényeges, hogy az emberek elmenjenek választani, noha manapság ez már nem kötelező kényszer, mint a szocializmus évtizedeiben a „kötelességtudóan” gépies szavazatleadás volt.

Szlovákiában 1990 óta a parlamenti vokscsaták nyertese nem egy, a szó politológiai értelmében jobb vagy baloldali párt lett, hanem az a politikai tömörülés, amely az akkor éppen aktuális társadalmi hangulatokat tudta meglovagolni. Ezúttal mintha zavarosabb volna az összkép...

Az első szabad választások varázsa hangulatukban, újszerűségükben rejlett. Hasonló hatás érvényesült még 1992-ben is, míg 1998-ban a mečiari éra leváltása volt a cél, a tét pedig a nyugati integráció esélye. Most távolról sem ennyire fekete-fehér a helyzet, sokan úgy gondolják, hogy a választásoknak ez alkalommal nincs igazi tétje, mondván, a társadalmi korszerűsítés és az integrálódás kihívásait már megléptük. És hogy ki, illetve kivel alakít majd kormányt, annak nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget.

Miért a konzervatív és a jobbközép pártok szimpatizánsai között találni a határozatlan szavazók zömét?

Nyilván a döntéskényszer okozta bizonytalanság révén, aminek egyik fő oka, hogy Szlovákiában még negyedszázaddal a ’89-es rendszerváltás után is folyamatosan új pártok és mozgalmak alakulnak. Illetve a korábban stabilnak tűnő politikai szerveződések osztódnak/osztódtak két-három új formációra. Nálunk egyelőre hiányoznak a bejáratott demokráciákban működő, értékrendjükben egyértelműsíthető, hagyományos múltú és a jövőt tekintve is állandóságot ígérő nagy pártok. Feltehetően ezért vannak olyan sokan, akik akár több párt választási listájából „mazsolázgatva” állítanák össze a legszívesebben saját jelöltjeik optimális listáját. Persze, ez képtelenség, mert csakis a 23 hivatalos jelöltlista valamelyikére adhatjuk le voksunkat.

A közbeszédben arról is hallani, hogy az idei választások eldönthetik, vajon mentálisan visszakanyarodhatunk-e a rossz emlékű kilencvenes évekbe.

Ezeket a félelmeket túlzásnak tartom. Napjainkban már nem az a kérdés, hogy Szlovákia demokratikus ország lesz-e vagy sem?! Manapság sokkal inkább a demokráciánk foka és minősége okozhat gondokat. Ahogy azt újabban Lengyelország vagy huzamosabb ideje Magyarország példáján látni, ahol a befutott demokráciák társadalmilag bevált kritériumaihoz viszonyítva visszalépéseket tapasztalni. De sem nálunk, sem az említett két országban nem beszélnék visszakanyarodásról a térség demokratikus fejlődésének kezdeteihez.

Mekkora az esélye annak, hogy az idei választások politikai újrakezdést, divatos szóval élve restartot hoznak Szlovákiának?

A demokrácia elmélyítése sohasem zökkenőmentes és nyílegyenes folyamat, egy kisiklások és megtorpanások nélkül könnyen megtehető út, miközben már minden csak egyre jobb lesz. A nehézségek tanúságaként jelenleg Lengyelország és Magyarország „példaadása” az intő jel, bár a demokrácia elmélyítését tekintve az utóbbi négy esztendőben Szlovákia szintén tett ráklépéseket. A kérdésében rejlő esélylatolgatásra pedig csak a választások kimenetele adhat választ, akár annak fényében, hogy mely pártok fognak alkotni egy esetleges koalíciós kormányt.

A küszöbönálló választások eredményét, a korábbi vokscsaták trendjeit figyelve, a városok vagy a vidék döntheti el?

Ez többnyire változó. Például 1994-ben jelentős eltérés mutatkozott a vidék, főként a kisebb községek és a nagyvárosok között, ami az országos végeredményben is lecsapódott: a nagyvárosok az európai integrációt szorgalmazó jobbközép pártokat, míg a vidéki lakosság többsége, egyszerűen szólva, megválasztotta Vladimír Mečiart. Nem úgy 1998-ban – amikor Szlovákia integrációs jövője forgott kockán –, amikor is e két választói környezet közötti szakadék alaposan leszűkült, és Mečiar megbukott. A választói fegyelmet tekintve általában a kisebb községekben magas a részvétel, hiszen ebben a közegben még élnek a szociális kontroll íratlan szabályai: az emberek figyelik, volt-e már a szomszéd is választani. Az utóbbi két-három parlamenti választás statisztikai adatai szerint mind Pozsonyban, mind az ország több nagyvárosában kiemelkedően magas volt a választási kedv; míg a közepes nagyságú városok és a nagyközségek lakossága a vártnál csekélyebb számban jelent meg a szavazófülkékben. Egyébként Szlovákia a szavazói hajlandóság mutatóiban nem tér el jelentősen a demokratikus országok hasonló átlagától. Ahogy abban sem, hogy a politika – és így a választások – iránt inkább a jobban képzettek érdeklődnek.

Közvélemény-kutatási adatok szerint az ország lakossága a munkanélküliséget, az egészségügyet, a korrupciót, a sántító igazságszolgáltatást tartja Szlovákia legégetőbb gondjainak, a menekültválság csupán e rangsor hetedik helyén szerepel. Ön szociológusként miként látja: ez utóbbi központi kampánytémaként hogyan kerekedhetett felül a hazai lakosság valós problémáin – egy olyan helyzetben, amikor a menedékkérők jobban tartanak Szlovákiától, mint az Iszlám Államtól, elvégre nagy ívben elkerülték határainkat.

A menekültekkel szembeni erőskezű „országvédelem” témáját a kormányzatnak – más parlamenti és azon kívüli pártoknak mintát mutatva – nagyon ügyesen sikerült a riogatás és félelem tárgyává tennie. Természetesen a menekültkrízis valóban súlyos gond, de Szlovákiára egyetlen napig sem leselkedett tényleges veszélyként. A közvéleményben mégis félelemérzetet, bizonyos fokig rettegést sikerült kelteni vele, ami megfelelt annak a szándéknak, hogy a tudatosan gerjesztett aggodalmaskodásban az emberek elhiggyék a védőkar fontosságát. Ugyanakkor ez az egyoldalú témakezelés azért alakulhatott így, mert az ellenzék eleve elbénázta a köznapok valóban súlyos és joggal közszájon forgó gondjait, melyek csak későn, a nővérek tömeges fölmondása és a pedagógusok sztrájkja révén kerültek előtérbe. Az ellenzék, a nyilvánosság előtt, keményebben meg sem nyitotta ezeket a kérdéseket, alternatív megoldások felmutatásáról már nem is beszélve.

Egy januárban publikált felmérés szerint a 24 éven aluli fiatalok harmada egyáltalán nem kíván szavazni, egy további harmad pedig még nem döntött, hogy él-e szavazati jogával. Hogyan látja az első választók és a fiatalok szerepét?

Általános jelenség, hogy a fiatalokat kevésbé foglalkoztatja a politika. Bár ez sem aranyszabály, mert 1998-ban éppen a fiatalok aktív részvétele segített hozzá ahhoz, hogy az akkori választások után Szlovákia visszatérhetett a nyugati integráció útjára. Igaz, ezt az aktivitást a fiatalokat célzatosan megszólító „Választok, tehát vagyok!” civil kampány is segítette. Manapság jóval nyugodtabb vizeken evezünk, nincs is efféle kampány, az iskolákból pedig kiveszett a politikai és nemzeti hordalék nélküli, a demokratikus társadalmi kultúra szellemében folyó állampolgári nevelés. Így alapvetően a szülők példáján és hatásán múlik, vajon a fiatalok tudatosítják-e a választások fontosságát és a jövőt alakító szerepét. Noha nem univerzális recept, de érdekes kezdeményezés, hogy Ausztriában már leszállították és 16 éves korban állapították meg a választási korhatárt.

A korábbi parlamenti választásokat megelőző pártkampányoktól eltérően ezúttal nem került a felszínre a magyarkártya, valamint a romákkal szembeni gyalázkodás sem. Remélhető, hogy ez így marad a választások után is? És hogy a kisebbségi lét témakörét a közeljövőben békülékenyebb, uram bocsá’, engedékenyebb hangnem jellemzi majd?

Ebben a kérdésben is sok múlhat azon, milyen összetételű kormány fogja irányítani Szlovákiát. Az ország őshonos kisebbségeivel szembeni nyílt áskálódás, a hangos konfliktusok újabban tényleg háttérbe szorultak. Sőt, mintha kikoptak volna a közéletből. A szlovákiai magyarságot érintően talán azért is, mert már több éve színre lépett egy nem etnikai, hanem a nevében és szándékaiban is polgári elvekhez igazodó párt. Viszont a roma kisebbséggel más a helyzet, az ő megnyerésükért Szlovákiában sohasem folyt igazi politikai versengés. Ehelyett az egyik oldalon erős romaellenesség, a másik oldalon pedig a romák társadalmi felzárkózására vonatkozóan a tanácstalanság volt jellemző. Ráadásul ez a közvélemény előtt többnyire elhallgatott vagy legalábbis háttérbe szorított problémakör nem is oldható meg egyetlen választási ciklus alatt.

A szociológus szemével, illetve a választók magatartásának avatott szakértőjeként zsigereiben talán már sejti az idei vokscsata kimenetelét?

Ezúttal szokatlanul sok a bizonytalansági tényező, távolról sem elég például azt tudni, hogy a pártok egyike világosan a legerősebb. Előfordult már ugyanis, hogy bizony nem a befutó lett a politikailag is győztes.

Szlovákiában a politikusoknak a legközelebbi választások eredménye vagy a felnövekvő nemzedékek jövője a fontosabb?

Gondolom, az utóbbiról beszélnek, ám a gyakorlatban az előzőekre hajtanak. Éppen ezért kell választani menni.