Ismét víz alatt vannak a termőföldek

Dunaszerdahely |

<p>Szlovákia termőföldjeiben jelenleg a békák és vízi madarak lelik legnagyobb örömüket, jelezték a napokban a területi agrárkamarák vezetői. A mezőgazdászokat ért károk folyamatosan növekednek, tetemes összegek hiányoznak a vízzel elöntött területek rekultivációjára.</p>

Több vezető hangsúlyozta: a tavalyi áradások után ismét jelentős kiterjedésű termőföld került víz alá.

„Térségünkben több száz hektárnyi földön áll a víz – közölte Ján Šimunek, az érsekújvári agrárkamara igazgatója –, némely területek megközelíthetetlenné váltak, másutt az eke nyomán is víz fakad.”

A 2010-es bel- és árvíz után továbbra is rendezetlen az elöntött földek utáni bérlet, illetve adókedvezmény kérdésköre; Peter Horváth, a galántai agrárkamara vezetője szerint „meg kell tenni a szükséges lépéseket, hogy ez a helyzet idén ne ismétlődjön meg”.

Patasi Ilona, a dunaszerdahelyi agrárkamara igazgatója megerősítette, hogy a belvíz a Csallóköz központjában gazdálkodók életét is megkeseríti.

„Térségünk 65 800 hektár termőföldjéből már most 2700 hektár víz alatt van – tájékoztatta lapunkat –, kritikus helyzet állt elő a Csilizközben, valamint Ekecs, Nyékvárkony és Nyárasd térségében. A tavalyi bel- és árvízkárok felszámolására, a termőterületek rekultiválására komoly pénzösszegekre lesz szükség.”

Az idei kilátások sem túl kecsegtetőek, teszi hozzá; a helyzet a tavaszi ár levonulását követően válik igazán komollyá, amikor a Duna és a Vág vízszintjének apadása a talajvíz szintjének emelkedését eredményezi. 2010 júniusában a térségben 3200 hektárnyi búza, 2400 hektárnyi árpa, 3300 hektárnyi kukorica, 500 hektárnyi takarmánynövény, 1200 hektárnyi repce, 1600 hektárnyi napraforgó és 180 hektárnyi gyümölcsös, összességében a mezőgazdasági területek mintegy ötöde került víz alá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?