Ismét vita a koalícióban, ezúttal a bírósági reform miatt

mapa
Pozsony |

Csütörtökön ismét egy nagyobb vita alakult ki a parlamentben Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter reformjáról, amely jelentősen átrajzolná a jelenlegi bírósági hálózatot. A Sme rodina csak a javaslat egy részét volt hajlandó támogatni.

Kolíková eredetileg egyetlen átfogó reformtervezetet akart benyújtani, amelynek értelmében megváltoztatta volna a jelenlegi bírósági térképet. A tárcavezető korábban úgy tervezte, hogy a járásbíróságok számát 54-ről 30-ra, a kerületi bíróságok számát pedig 8-ról 3-ra csökkenti, illetve két városi bíróságot is létrehoz, azzal, hogy összevonja a pozsonyi és a kassai intézményeket.

Kapcsolódó cikkünk

A koalícióban azonban végül nem talált elég támogatót, így kénytelen volt változtatni az elképzelésén. A reformot több ponton is módosította – például a járásbíróságok nem szűnnének meg, mindössze egy részük elveszítené a korábbi státuszát, de továbbra is kihelyezett munkahelyként működnének, harminc, úgynevezett bírósági körzeten belül. Az egyetlen átfogó javaslat végül négy különböző tervezetben került a parlament elé.

Elbukó javaslat

Az igazságügyi miniszter szerint a reform elősegítené a bírák specializálódását, tehát egy olyan bírónak, aki büntetőjogi ügyekre szakosodott, nem kellene például családjogi vagy kereskedelmi ügyekben döntést hoznia. A koalíció nagy része ettől a reformtól várja a bíróságok megtisztítását és a korrupció felszámolását. A Sme rodina más állásponton van, és ez a csütörtöki szavazás során újabb konfliktushoz vezetett.

A képviselők elsőként a járásbíróságokat érintő javaslatról szavaztak. A jelenlévő 141 képviselő közül 80 voksolt a módosítás elfogadása mellett, 56-an ellene, 5-en pedig tartózkodtak. A új törvényt az SaS, az OĽaNO, az egykori Za ľudí-frakció és a Sme rodina képviselőinek többsége is támogatta. A meglepetés azonban akkor érkezett, amikor a következő, kerületi bíróságokat érintő javaslatról döntöttek. Ekkor már a Sme rodina frakciója egyhangúlag a reform ellen szavazott. Így nem is volt elegendő támogató a koalícióban: a 141 képviselő közül 70-en szavaztak mellette, 68-an ellene, 3-an pedig tartózkodtak. Ez azt jelenti, hogy a javaslat elfogadása egyetlen szavazaton múlott. A három tartózkodó képviselő közé tartozott Gyimesi György (OĽaNO), valamint két független (korábban mindketten Za ľudí) képviselőnő, Alexandra Pivková és Miriam Šuteková.

Heves vita

Ezt követően kellett volna szavazni a két városi bíróság elfogadásáról. A voksolás előtt azonban Kolíková is felszólalt, és arra kérte a képviselőket, hogy fogadják el a javaslatokat.

Kolíková

Az igazságügyi miniszter kiemelte, még csak az első olvasatról van szó, vagyis a második olvasatban még bármiről tárgyalhatnak. Kiemelte, a városi bíróságok létrehozása a reform egy fontos pontja, amelynek köszönhetően a bírák modernebb körülmények között dolgozhatnának, és az eljárások is lerövidülnének.

Kolíková felszólalására Boris Kollár (Sme rodina) házelnök is reagált. Mint mondta, a koalíció ebben nem számíthat a pártja támogatására, mivel nem hajlandóak egy olyan törvény mellett voksolni, amelynek eredményeként bíróságokat szüntetnének meg. Kollár felszólította az igazságügyi minisztert, menjen ki a parlament elé, és nézze meg, hogyan tüntetnek a pozsonyi bíróságok dolgozói a reform elfogadása ellen.

Kollár

A házelnök felszólalására többen is válaszoltak. Az SaS képviselői élesen bírálták Kollárt. Anna Zemanová, a párt frakcióvezetője azt mondta, nagyon rossz hallani, hogy éppen az egyik koalíciós partner fékezi az igazságosabb Szlovákia létrehozását. Vladimíra Marcinková szerint azzal, hogy a kerületi bíróságokkal kapcsolatos törvény nem ment át, a koalíció már nem érdemli meg a „korrupcióellenes” jelző használatát.

A parlament a délutáni órákban folytatja a tárgyalást a refomról, elképzelhető, hogy a vita akár estig is elhúzódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?