Ismét van mozija Esztergomnak

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a veszteséges és elavult Petőfi mozi bezárt. Az épületet tulajdonosa, az önkormányzat hasznosítja, így az időszaki vetítéseket tartó, Szabadidőközpontban található Art Kino mellett 60 km-es körzetben nincs más vetítőhely a régióban.

Legközelebb Komáromban, Szentendrén és a fővárosban találhat mozit az, aki filmeket mozivásznon szeretne nézni. Az önkormányzat a bezárással egyidejűleg bejelentette szándékát az időközben Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgóra átkeresztelt Szabadidőközpont Art Kinojának profilmódosítására. Ezentúl a rendszeres vetítéseket a Kultúrmozgó látja el a hét minden napján, naponta egy alkalommal, 19 órai kezdettel. A jegyár valamennyi előadásra 450 forint lesz, de a későbbiekben lesznek kedvezmények és kedvezményes napok is. Sőt, az üzemeltetők egy ingyenes vetítéssel szeretnék meglepni a város lakosságát, a mozi régi és új vendégeit. Szeptember 5-én, vasárnap 16 órai kezdettel a Cinema Paradiso című díjnyertes filmet vetítik. Giuseppe Tornatore klasszikusa igazi csemege ínyenceknek, amely a legjobb külföldi film Oscar-díja mellett Cannes-ban a zsűri nagydíját kapta, valamint Európa-filmdíjat, és Arany Glóbusz-díjat nyert. Helyfoglalás érkezési sorrendben 15:30-tól!

A későbbiekben a programban elsősorban art besorolású filmeket találunk, de ez nem jelenti azt, hogy csak begőzölt művészfilmeket vetít a Mozgó. A nyitó film mindjárt egy kultmozi lesz, Quentin Tarantino remek Kill Bill 2-je. Az első előadás szeptember 1-jén 19 órától veszi kezdetét.

Szeptember hónapban számos, a megyében még nem vetített kult-film várja a rajongókat. Ezek közé tartozik a Cannes-i Filmfesztivál botrányfilmje, a Visszafordíthatatlan, mely egy nemi erőszak és az általa kiváltott bosszú sokkoló története visszafordítva, valamint a Rekviem egy álomért rendezőjének, Darren Aronofskynak első alkotása, a minimalista sci-fi, Pi. Emellett még említést érdemel a Visszatérés című orosz film, mely Velencében Arany Oroszlán díjat kapott, valamint a Barbárok a kapuk előtt című kanadai dráma, mely a legjobb külföldi film Oscar-díját nyerte. A külföldi alkotások mellett számos magyar filmet is játszik majd a Kultúrmozgó, így szeptemberben Steven Lovy Mix című alkotását, Rudolf Péter és Gryllus Dorka főszereplésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?