Ismét vádat emeltek Kotleba ellen, az ügyirat több mint 2000 oldalas

Marián Kotleba

Az ĽSNS elnöke, Marian Kotleba elleni újabb vádemeléshez csatolt ügyirat több mint 2000 oldalas.

A politikus ellen hétfőn (október 28.) emeltek vádat a bazini Specializált Büntetőbíróságon. A TASR hírügynökséget Katarína Kudjáková, az ŠTS szóvivője tájékoztatta kedden.

Kudjáková felhívta a figyelmet, hogy a vádemeléssel nem a besztercebányai, hanem a bazini büntetőbíróság foglalkozik.

„A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze október 28-án vádat emelt Marian Kotleba ellen az alapvető szabadságjogok felszámolására irányuló mozgalmak iránti szimpátia kifejezésének bűncselekménye miatt” – közölte hétfőn Jana Tökölyová, az ÚŠP szóvivője.

Marian Kotleba 2017 márciusában, a besztercebányai Kereskedelmi Akadémia épületében csaknem 400 meghívott vendég előtt jelképes csekket nyújtott át három családnak. A csekkeken feltüntetett összeg 1488 euró volt.

A szóvivő elmondása szerint az 1488-as szám a szélsőségesek által használt szimbolika egyik fontos eleme. A 14 David Lane szélsőjobboldali terrorista „14 szavára” utal, a 88 pedig a nácik üdvözlésére (az ábécében a 8. betű a H, a HH pedig a 'Heil Hitler!' rövidítése). Marian Kotleba tehát a vád szerint nyilvánosan szimpátiát mutatott a rasszista és a (neo)náci ideológiák iránt.

A bazini büntetőbíróság tavaly ősszel egyszer már felmentette az ĽSNS elnökét a vád alól. Az ügyész panaszt emelt, de a Legfelsőbb Bíróság tanácsa júliusban elvetette a fellebbezést. A tanács egyetértett az elsőfokú bíróság állásfoglalásával, miszerint eljárási hiba történt, amelynek következtében sérült a vádlott védelemhez való joga.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?