Pozsony. A parlament jövő héten kezdődő ülésén Rudolf Schuster államfő értékeli a választások óta eltelt egy évet – jelentette be tegnap Pavol Hrušovský, a törvényhozás elnöke.
Ismét államfői expozé
Pozsony. A parlament jövő héten kezdődő ülésén Rudolf Schuster államfő értékeli a választások óta eltelt egy évet – jelentette be tegnap Pavol Hrušovský, a törvényhozás elnöke. A négy hétig tartó tanácskozásnak előzetesen 107 pontja van, de a program még bővülhet, ha az államfő újratárgyalásra visszaad olyan törvényeket, amelyeket az előző ülésen fogadtak el. A program érdekessége, hogy a Daniel Lipšic igazságügyi miniszter által benyújtott, az előző ülésszakon elnapolt törvényjavaslatok tárgyalása megelőzi a parlament alelnökének megválasztását. A Pavol Rusko miniszterré kinevezése miatt megüresedett poszt az ANO-t illeti, a párt jelöltje Ľubomír Lintner, viszont a megválasztása körül kérdőjelek merültek fel. Nem biztos az említett – az igazságügy reformjával összefüggő – törvények elfogadása sem, ugyanis elnapolásukat az ANO kérte. Feltételezhető – habár Hrušovský cáfolta ezt a lehetőséget –, hogy a KDH a törvények elfogadásától teszi függővé, támogatja-e Lintner alelnökké választását. „A szavazáson részt vesznek a KDH képviselői” – mondta a házelnök. Az ellenzék ezt a szavazást a koalíció erejének megméretésére akarja felhasználni, ezért előre bejelentették, hogy képviselőik nem voksolnak. A házelnök bejelentette azt is, hogy a pártok november 14-ig nevezhetik meg jelöltjüket a főügyész posztjára, Hrušovský ugyanis szeretné, ha már a decemberi ülésszakon megpróbálnának új főügyészt választani. Milan Hanzel mandátuma 2004. január 31-én jár le. Hivatalos jelölt még nincs, Pavol Hrušovský azonban újságírói kérdésre elmondta: Martin Laukót, a főügyész helyettesét megfelelő jelöltnek tartja erre a posztra. A házelnök nem tartja szerencsésnek Ľubomír Lintner javaslatát, aki az állami költségvetésről való szavazást összekötné a kormánnyal szembeni bizalmi szavazással. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.