Ismert arcokkal támad az SNS az EP-választásokon

Pozsony |

<p>Andrej Danko lesz a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) listavezetője a májusi európai parlamenti választáson. Rajta kívül volt válogatott focista, egykori markízás bemondó, HZDS-es exképviselő és mečiarista újságíró is helyt kapott a listán.</p>

Az SNS komolyan veszi az európai parlamenti választásokat – választási listáját teletűzdelte ismert nevekkel. A listavezető pártelnök mögött Rafael Rafaj alelnök a második a listán, a párt jelenlegi egyetlen EP-képviselője, Jaroslav Paška pedig a harmadik. 

SNS-jelölt Dušan Tittel volt válogatott labdarúgó, valamint ifj. Karol Konárik. Az egyik legnagyobb meglepetés Karol Farkašovský. Ő évekig volt a BBC szlovákiai tudósítója, majd a Markíza televízió híradójának bemondója. Miután kitették a tévétől, rövid ideig a pozsonyi teptér szóvivőjeként tevékenykedett.

Helyet kapott al istán Vladimír Mečiar egykori „szőke cicája” is, Eva Antošová. Antošová 2002–2003-ban a HZDS központi titkára, Mečiar egyik bizalmi embere volt, 2002-ben képviselővé választották. 2005-ben kizárták a pártból, miután kritizálni merte Mečiart. A lista másik HZDS-es vonatkozású tagja Pavel Kapusta újságíró. Kapusta a 90-es években a hírhedt Fašírka nevű mečiarista politikai kabaréműsor készítője volt, az STV-s műsorban az akkori ellenzéki politikusokat járatták le. Kapusta később saját lapott alapított, most is az Extra plus főszerkesztője. Korábban már indult az SNS parlamenti választási listáján. 

További nevek a listáról: Vladimír Chovan, Tomáš Zanovit, Pavol Fedor, Jaroslav Ridoško és Marián Andel. Andel korábban az SNS alelnöke volt, pártja színeiben a parlament alelnöki tisztjét is ellátta. Miután összekülönbözött Ján Slotával, kilépett az SNS-ből és saját pártot alapított Slnko néven. 

„Képviselőink nem lesznek tudathasadásosak, nem fognak Brüsszelben a homoszexuálisok bejegyzett partnerségére szavazni, Szlovákiában pedig annak alkotmánybéli rögzítésére, hogy a család férfi és nő köteléke” – utalt Danko a Smer képviselőinek tevékenységére. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?