Ismerje meg Szlovákia új elnökének életrajzát

Zuzana Čaputová

A TASR közli Zuzana Čaputová, Szlovákia új megválasztott köztársasági elnökének profilját, aki június 15-én veszi át a hivatalát Andrej Kiska leköszönő államfőtől.

 

Zuzana Čaputová ügyvédként és polgári aktivistaként indult az elnökválasztáson a Progresszív Szlovákia parlamenten kívüli párt színeiben, amelynek az alelnöki pozícióját töltötte be. Az ő nevéhez fűződik a bazini szemétlerakó létrehozása elleni harc, amely 14 év után sikerrel zárult.

Zuzana Čaputová, szül. Strapáková, 1973. június 21-én született Pozsonyban. A pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karán végezte tanulmányait, amelyeket 1996-ban fejezett be.

A tanulmányai elvégzése után a Bazini Városi Hivatalban dolgozott, először a jogi osztály asszisztenseként, majd a városi hivatal elöljárójának a helyetteseként. 1998 és 1999 között Általános menedzsment – Változásmenedzsment képzésre járt, 1999-ben pedig az Iskolaügyi Minisztérium által akkreditált közvetítői kurzust végezte el. A környezetvédelemmel foglalkozó ügyvédek világszervezetének, az ELAW-nak a tagja.

„Eredetileg pszichológiát akartam tanulni. Értelmes dolognak tartom, ha valaki olyan munkát végez, amely valami fontosat szolgál. A környezetvédelmi kérdések a legfontosabb értékek közé tartoznak, hiszen az élettel és az egészséggel függenek össze. Ügyvédként tehát ezekkel az ügyekkel kezdtem el foglalkozni” – mondta a Pezinčan nevű helyi újságnak.

 

Kapcsolódó cikkünk

1998-tól a civil szférában kezdett működni. Az EQ Klub polgári társulás projektmenedzsereként a helyi közösségek építésén dolgozott.

2001-től a Via Iuris társulással kezdett együttműködni. 2010-től a társaság ügyvédjeként dolgozott. A Via Iuris egy polgári társulás, amely az embereknek segít a jogaik védelmében, illetve abban, hogy részt vehessenek a nyilvános ügyekben. Zuzana Čaputová a „A közhatalom nyilvános ellenőrzése” és a „Köztisztviselők felelőssége” című témákkal foglalkozott, ezenkívül hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a nyilvánosság is beleszólhasson a nagyberuházásokkal kapcsolatos döntéshozásba.

Már az egyetem elvégzése után bekapcsolódott a bazini szemétlerakó létrehozása ellen folytatott harcba, amely még a kilencvenes évek végén kezdődött. 1999-ben jelent meg az az információ, mely szerint Bazin központja közelében, a régi szemétlerakó mellett egy újat akarnak kialakítani. A lerakó nagysága már a létrehozása első fázisában tizenegy és fél futballpálya méretét tette volna ki, a mélysége pedig egy négyemeletes háznak felelt volna meg.

A Legfelsőbb Bíróság 2013-ban visszavonta a lerakó létrehozásával kapcsolatos engedélyt. „Az egész közösség ellene volt egy újabb hatalmas környezeti tehernek, amelyet a hatalmi gépezet törvénytelenül akart létrehozni a városunkban. Összefogtunk, és 14 és fél év után sikerült a győzelem” – mondta Čaputová.

2016-ban Goldman Környezetvédelmi Díjat kapott, amelyet az ökológia Oscar-díjának is neveznek. A Mečiar-amnesztiák eltörlése érdekében folytatott aláírásgyűjtésbe is aktívan bekapcsolódott. 2017 szeptemberében kilépett a Via Iuris csapatából, és folytatta az ügyvédi munkáját, amely során továbbra is környezetvédelmi témákkal foglalkozott.

Zuzana Čaputová 2019. január 24-én adta le az államfőválasztáson való indulásához szükséges aláírásokat, amelyekből több mint 18 400-at sikerült összegyűjtenie. „Eddig is arra törekedtem, hogy segítsek azoknak az embereknek, akik jogtalanság vagy igazságtalanság áldozatai lettek. Azt gondolom, hogy az a fontos, hogy ezen a pozíción egy olyan ember legyen, aki kiáll az emberek és az igazságosság mellett” – mondta az elnökválasztással kapcsolatban.

Forrás: zuzanacaputova.sk, pezincan.sk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?