Írásos engedélyhez köthetnék a pornográf tartalom nézését

pornónézés

A parlament májusi ülésének napirendjére felkerült egy olyan javaslat, amely jelentősen korlátozná a pornográf tartalmak fogyasztását. Az új törvény értelmében már csak azok nézhetnének pornót, akik írásos engedéllyel is igazolni tudják, hogy betöltötték a 18. életévüket.

A javaslatot Martin Čepček független képviselő terjesztette be a plénum elé, aki korábban az OĽaNO listáján jutott be a parlamentbe, de 2021-ben kizárták a frakcióból, mivel gyakran olyan ellenzéki javaslatokat is támogatott, amelyek nem voltak összhangban a koalíciós szerződéssel.

Čepček egyébként korábban sem riadt vissza az érzékeny témáktól, legutóbbi javaslatával például jelentősen szigorította volna az abortusztörvényt, de nem talált elég támogatót a törvénymódosítás elfogadásához. A képviselő most a médiatörvényt szeretné megváltoztatni, mégpedig olyan módon, hogy a 18 év alatti korosztály képviselői ne férhessenek hozzá az erotikus tartalmakhoz.

Közjegyzői engedély

„A műsorszolgáltatóknak tilos lesz pornográf tartalmat sugározniuk. Csak annak a végfelhasználónak sugározhatják a pornográf tartalmat, aki legkésőbb a kérvény elküldésének napján betölti a 18. életévét, és aki ezt írásban, hivatalosan hitelesített aláírással igazolni tudja” – olvasható a javaslatban. Ahogy azonban a Refresher hírportál is rámutatott, az említett dokumentumból nem derül ki egyértelműen, ki számít műsorszolgáltatónak, ahogy az sem, hogy milyen hivatalhoz kell fordulni az életkor igazolása érdekében.

Azt azonban Čepček leszögezte, hogy ha a műsorszolgáltató törvénysértést követ el, a szabályozó hatóságok 60 napra leállíthatják a műsorsugárzást, vagy annak egy részét, illetve bírságot is kiszabhatnak, amelynek összege 200 eurótól az előző elszámolási időszak forgalmának 5 százalékáig terjedne. A javaslatból továbbá az is kiderül, hogy a változásokhoz a közintézményeknek is alkalmazkodniuk kellene, illetve minden olyan magánvállalkozásnak is, ahol nyilvánosan elérhető Wi-Fi-kapcsolat áll rendelkezésre. Ha a törvényt megszavaznák a képviselők, szeptember 1-től lépne életbe.

Pornófüggő fiatalok?

Čepček a javaslat indoklásában azzal érvel, hogy a törvény elsősorban a fiatalkorúak védelmére szolgál. „Az elmúlt években a pornográfia egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, és nemcsak a felnőtteknek, hanem egyre inkább a fiatal gyermekek számára is. Szakértők szerint a gyermekek aggasztóan nagy része már 10 éves kora előtt kapcsolatba kerül a pornográfiával” – írja a képviselő. Szerinte az efféle erotikus tartalmak fogyasztása sok esetben függőséghez, sőt, olyan súlyos egészségügyi és társadalmi károkhoz vezet, mint például a párkapcsolati problémák, a testképzavarok, a koncentráció fenntartása, vagy akár munkahelyi problémák.

„Az új technológiák térnyerésével a pornográfia jelenlegi szabályozása nem elégséges, ezért is szükséges további intézkedések elfogadása a pornográfiához való hozzáférés korlátozására, különösen a kiskorúak vonatkozásában” – indokolta Čepček. Mikor az aktuality.sk riportere megkérdezte tőle, látott-e már valaha pornográf tartalmat, látszólag zavarba jött. „Minden volt serdülőkorban és az osztálytársak néha megpróbáltak valamit megmutatni, de, valahogy így. Mindenki volt valamilyen társaságban és ez a társaság néha valamit felkínált” – mondta majd arra utalt, hogy mivel később ellenállt a kísértésnek, sikerült elérnie, hogy a pornográf tartalom ne hagyjon rajta maradandó nyomokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?