Közélet

Interjú Bugár Bélával: az elnök nem mérhet kettős mércével – I. rész

A Híd első emberét a köztársasági elnök szerepvállalásáról, Andrej Kiskáról, a közvélemény-kutatásokról, az unió jövőjéről és az EP-választás tétjéről kérdeztük.
Sánta Szilárd

2019. március 9. 11:16

Bugár
Somogyi Tibor felvétele

Ha röviden össze kellene foglalni az elnökjelölti kampány fő üzenetét, akkor hogyan hangzana?
Tekintettel arra, hogy milyen helyzetben van az Európai Unió és Szlovákia, egy politikailag tapasztalt köztársasági elnökre van szükség. Olyan emberre, aki már hozott döntést éles helyzetben, és nem áll a politikai térfél egyik vagy másik oldalán – a megosztott, szétbomlasztott társadalmat megpróbálja egyesíteni. Bárki lesz a következő köztársasági elnök, ezt fel kell vállalnia. Mondok egy példát: egy olyan rendkívüli helyzetben, mint amilyen a Kuciak-gyilkosság utáni időszak volt, az elnök nem állhat az egyik politikai térfélen, mert ezzel csak növeli a feszültséget.

Ez csak erre az egy konkrét helyzetre vonatkozik?
Nem, ez általában érvényes. Megváltozott a politikai reprezentáció, a politikusok keményebben fogalmaznak a parlamentben és a parlamenten kívül is, a mediális térben sértegetnek, feszültséget okoznak. A köztársasági elnöknek az lesz a feladata, ha probléma vagy feszültség van a társadalomban, akkor a megoldást keresse.

És ha komoly krízis van a társadalomban, az elnök nem vállalhatja fel a konfrontációt?
Vegyük újra a már említett esetet, hogy érthetőbb legyen. A Kuciak-gyilkosság után a köztársasági elnöknek egyetlen dolgot kellett volna tennie: összehívni a parlamenti pártok vezetőit, és megbeszélni, mit fogunk tenni, hogyan fogunk kommunikálni, azért, hogy minél korábban kivizsgálják ezt a bűnügyet. Megvitatni, hogyan lehet olyan változásokat végrehajtani, például a belügyben, amelyek elősegítik a gyilkosság felderítését. Ilyen értelemben kell felvállalnia a konfrontációt, és nem valamelyik oldal mellé állni.

A lassan leköszönő Andrej Kiska döntései közül ki tudna emelni egyet, amivel egyetértett, és egy olyan döntést, amivel nem? 
Van több olyan döntése is, például amikor visszaadott egy törvényt, mert úgy gondolta, hogy nem segít az állampolgároknak. Megjegyzem, ez nemcsak alkotmányos lehetősége, hanem kötelessége is. Viszont nem használhat kettős mércét. Ha a Kuciak-ügy nyomozati anyagából szivárognak ki információk, akkor azt mondja az elnök, hogy a társadalomnak joga van megtudni ezeket a részleteket, ha az ő ügyeivel kapcsolatban kerülnek nyilvánosságra információk, akkor azt mondja, ez egy maffiaállam. Így nem viselkedhet Szlovákia első polgára, neki példát kell mutatnia, akkor is, ha ez néha fájdalmas.

Andrej Kiska és Robert Fico legújabb konfliktusába a köztársasági elnök önt is bevonta azáltal, hogy azt nyilatkozta, ön közvetítette a Smer elnökének üzenetét, hogy az Alkotmánybíróság elnöke szeretne lenni. Ezt hogy fogadta?
Úgy vélem, az elnök gyerekesen viselkedett, ezt a konfliktust nekik kellett volna lerendezni egymás között. Az elmúlt időszakban többször voltam mediátor és békebíró alkotmányos szereplők között, és már elég volt ebből. Tény, hogy beszéltünk az elnök úrral, más ügyekről is, de ha valaki egyszer magánbeszélgetésből nyilvánosságra hoz részleteket, függetlenül attól, hogy igaz állításról van-e szó, akkor azzal a személlyel már nem lehet ilyen jellegű beszélgetést folytatni. Rengeteg politikussal volt hasonló magánbeszélgetésem, Merkellel, Orbánnal, Dzurindával és még sorolhatnám. Lehetne ebből egy bestseller…

Megírja ezeket valaha?
Soha, mert szerintem ez tisztességtelen lenne.

A korábbi, az elnökjelöltek esélyeit mérő felmérésekben nagyon jól szerepelt, szinte megduplázta a pártjának mért eredményt. Aztán ez a szám fogyni, olvadni kezdett. Mi történt?
Ezt még a politológusok sem tudják megmagyarázni. Nekem van egy elképzelésem, de meghagyom nekik az értelmezést. Gondoljunk csak bele, hogy Čaputová hogyan emelkedett fel az elmúlt hónapban, még Mistrík visszalépése előtt elkezdődött az emelkedés. Nem tartom jónak, ha a média csinálja a politikát. Várjuk meg az eredményt, majd utána értékeljünk. 

Rendelnek még közvélemény-kutatást a választásig? Közvélemény-kutatást lehet készíteni, de az eredményt nem lehet nyilvánosságra hozni…
Eddig sem rendeltünk és ezután sem fogunk. 

Ha az utolsó felmérések eredményeire tekintünk, amelyek viszonylag alacsony támogatást mutatnak, akkor hogy látja, jó döntés volt indulni az elnökválasztáson?
Igen, jó döntés volt. Jó, ha tudják, hogy van magyar jelölt. Nincs még egy olyan jelölt rajtam kívül, aki már 29 éve járja a régiókat. Van olyan jelölt is, aki csak most fedezte fel, hogy Szlovákia nem Pozsony határánál ér véget. Hirtelen rájön, hogy vannak kisebbségek is, és a szavazatokra számítva elkezd kommunikálni a kisebbség nyelvén.

A másik magyar jelölt, Menyhárt József, az MKP elnöke korán visszalépett. Mi a véleménye erről, illetve arról, hogy Robert Mistrík javára lépett vissza?
Menyhárt József visszalépése azért meglepő, mert amikor elindult, azt mondta, hogy a magyar témákat akarja napirenden tartani, akkor ezt meg kellett volna tennie. És éppen az első tévévita előtt tette ezt meg. De ez az ő döntése, nem akarom értékelni. Robert Mistrík javára lépett vissza, aki pedig ugyanezt tette Zuzana Čaputová javára. Kérdés, hogy a szlovákiai magyar konzervatív szavazók számára mennyire elfogadható jelölt.

Megpróbálja megszólítani azokat a szlovákiai magyar szavazókat is, akik az MKP jelöltjére szavaztak volna?
Én nem teszek különbséget a szlovákiai magyar szavazók között, konkrét eredményekkel kívánom őket megszólítani, azokkal, amiket mi tettünk le az elmúlt időszakban az asztalra, és nemcsak a kisebbségeknek értünk el eredményeket, hanem vállalkozóknak, nyugdíjasoknak, fiatal házasoknak stb.

A fogadóirodáknál jelenleg a legesélyesebb jelölt Čaputová. A két koalíciós partner, a Smer és az SNS nagyon alacsony nívón kezdte el támadni, például azért, mert nő. Ezt elfogadhatónak tartja?
Ezt butaságnak tartom. Azért nem szabad támadni valakit, mert nő. Ugyanakkor azt el kell mondani, hogy Čaputová komoly kérdésekben, amelyekben állást kellene foglalnia, de számára kényelmetlenek, kitér a válaszadás elől – általában azt válaszolja, hogy nem tud vagy nem hallott az esetről. Andrej Kiskát is sok magyar választotta, később pedig sokan csalódtak benne, mert magyar témákkal egyáltalán nem foglalkozott. Nem elég a magyar szavazatokat begyűjteni, hanem ezért valamit nyújtani kell, mi ezt már megtettük.

2019. március 9. 18:02

Interjú Bugár Bélával: az elnök nem mérhet kettős mércével – II. rész
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Híd-lista: miniszterek elöl

Érsek: Bugár személyes döntést hozott

Vizsgálat az OĽaNO képviselője ellen

Tudjuk, milyen autóra kaphat többezres állami támogatást

Feldúlt férfi tört-zúzott egy lévai bank épületében

Kétszeres Stanley-kupa-győztes Nyitrán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!