Inkább jobboldaliak a fiataljaink

Pozsony |

<p>A határon túli magyar fiatalok a magyarság részeként tekintenek magukra, több mint kilencven százalékuk szerint saját közösségük a magyar nemzet részét képezi. A többségük (61,4 százalék) ugyanakkor a többségi nemzethez is besorolja magát.</p>

A Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete és a Mathias Corvinus Collegium közös felmérést készített négy határon túli régióban – Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Vajdaság – 2700 fős – ebből 700 fős szlovákiai – mintán, 15 és 29 év közötti fiatalok körében. Ennek alapján a szlovákiai magyar 15 és 29 év közötti fiatalok elsöprő többsége (85,8 százalék) is úgy érzi, a magyar nemzethez tartozik, ám ez a legalacsonyabb arány a nagyobb határon túli régiókkal (Erdély, Vajdaság, Kárpátalja) összehasonlítva. Ugyanakkor nálunk a legalacsonyabb azok aránya (51,1 százalék), akik a többségi nemzethez tartozónak vallják magukat. A szlovákiai magyar fiatalok 40,9 százaléka szerint sorolható saját közösségük ugyanúgy a magyar nemzethez, mint a szlovákhoz – ez átlagban 54,7 százalékban jellemző a határon túli fiatalokra.

A politika unalmas

A szlovákiai jogszabályoknak köszönhetően a hazai magyar fiatalok körében nem téma a magyar állampolgárság felvétele. A megkérdezett határon túli magyar fiatalok közel fele (49,8 százalék) igényelte már a magyar állampolgárságot, a hazaiak körében ez az arány azonban mindössze 3,1 százalék. A legtöbben Szerbiában akarnak magyar állampolgárok lenni, a vajdasági magyar fiatalok 82 százaléka kérvényezte honosítását.

A fiatalok nem mutatnak túl nagy érdeklődést a közélet iránt: egy egytől ötig terjedő skálán átlagosan 2,04-ben határozták meg a politika iránti érdeklődésük mértékét. A legérdeklődőbb fiatalok a Vajdaságban élnek, a legkevésbé pedig az erdélyieket izgatja a közélet.

„A fiatalok ma elfordultak a politikától, amit egyes szakértők »csendes korszak«-ként határoznak meg” – mondta a kutatás vezetője, Papp Z. Attila.

A hazai demokráciát nem tartják túl színvonalasnak a fiatalok: egy egytől tízig terjedő skálán átlagban 4,33-ban jelölték meg elégedettségük mértékét. A leginkább (4,89) Erdélyben elégedettek, őket követik a szlovákiaiak (4,69), a legkevesebbre – érthető módon – Ukrajnában értékelik a demokratikus berendezkedés érdemeit (2,92).

A politikai önbesorolás kérdésére mindössze 39 százalékban érkeztek érvényes válaszok a felmérésben. Ezekből az adatokból arra lehet következtetni, viszonylag alacsony a magát baloldalinak vallók aránya a határon túli fiatalok között, inkább a jobboldali értékrendhez vonzódnak. Papp Z. Attila szerint a kutatás során nem vizsgálták a jobb- és baloldali megosztottság egyes országokra érvényes specifikumait, de a részletesebb elemzés során erre is kitérnek majd. Az összes – érvényes – válaszadó 51 százaléka vallotta magát inkább jobboldali beállítottságúnak, míg a mérce bal oldalára mindössze 19 százalék sorolta magát. Különösen kiugró volt a különbség a szlovákiai magyar fiatalok körében, ahol 57 százalék sorolta magát a jobboldali eszmék támogatói közé, és itt lett a legmagasabb a szélsőjobboldaliak aránya is: 16 százalék jelölte meg a jobbszélt a politikai önbesorolás kérdésénél (ez átlagban 12 százalékos arányt mutat). Ugyanakkor Papp Z. Attila szerint ezt a csoportot nem lehet azonosítani egyértelműen a szélsőjobbal, inkább azokról van szó, akiknél a jobboldali beállítottság vállalása egyértelmű.

Papp Z. Attila arra is rámutatott, a szlovákiai magyar fiatalok körében volt a legmagasabb a magyarországiak elfogadásának aránya: a többi kisebbségi közösség a sajátja után az egyéb határon túli régiók magyarjait kedveli a legjobban. „Az értékek szintjén a szlovákiaiak állnak a legközelebb a magyarországiakhoz” – állapította meg a kutató.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"217793","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"380","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"412"}}]]

Kevesebb házasság

A határon túli magyar fiatalok túlnyomó többsége (90,9) tagja valamelyik egyháznak, a legtöbb valláson kívüli Szlovákiában él. A hazai magyar fiatalok 82,7 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, tagja-e valamelyik egyháznak, 17,3 százalékuk tehát nem vallásos.

A határon túli magyar fiatalok azonban nem gyakorolják túl intenzíven vallásukat, hetente legalább egyszer mindössze 21,3 százalékuk megy el templomba, közülük 4,5 százaléknyian azonban hetente többször is. A szlovákiai magyar fiataloknak 19,4 százaléka szinte soha nem látogatja meg a templomot – a határon túli magyar fiatalok körében ennek a csoportnak 11,5 százalékos az átlagos aránya.

Az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a házasságban élők aránya a vizsgált korcsoporton belül. 2001-ben még a fiatalok 21 százaléka élt a házasság kötelékében, 2015-ben már csak 15 százalékuk. A legnagyobb visszaesés Szlovákiában kimutatható: 20-ról 9 százalékra. Magyarországon hasonlóan alakult ez az arány, mint a szlovákiai magyar fiatalok között: a 2001-es 22 százalékról 2012-re 10 százalékra csökkent.

Táncház helyett Facebook

A legfontosabb értékek a fiatalok számára egyértelműen a szerelem és a boldogság (1-től 5-ig terjedő skálán 4,60), a család (4,59), a barátság (4,53), a béke (4,39) és a munka (4,33), a legnagyobb problémának a pénztelenséget, a munkanélküliséget, a szegénységet, a kilátástalan jövőt és a lakáshelyzetet tartják. Csak a kilencedik helyen szerepel az államnyelv nem elegendő ismerete, a 20. helyen pedig az anyanyelven való továbbtanulási lehetőségek hiánya.

De mivel foglalkoznak a fiatalok, ha már a közélet ennyire hidegen hagyja őket? A felmérés szerint kedvenc elfoglaltságuk a zenehallgatás, ezt követi a barátokkal való együtt lógás, harmadik helyre került a facebookozás, a negyedik a filmnézés laptopról otthon, az ötödik az online csevegés. Érdekesség, hogy a könyvolvasás megelőzi az online videojátékokat, és többen írnak saját blogot, verset vagy prózát, mint ahányan szoláriumba járnak. A határon túli magyar fiatalokkal kapcsolatos téveszmék megalapozatlanságára mutat rá az az adat, hogy a táncházba járás a kedvenc időtöltések listáján a 24. helyre szorult – még a könyvtárba járás is megelőzi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?