Losonc. A járási hivatal szociális osztályának dolgozói attól tartanak, a szociális segélyre jogosult személyek esetleg rajtuk tölthetik ki dühüket, amiért idén radikálisan csökken a juttatások összege.
Ingerült segélyvárók
Az önkormányzatok ugyan adhatnak a jogosult személyek számára egyszeri szociális segélyt, de nincs miből. Tőrincs polgármesterének meggyőződése, beláthatatlan következményei lesznek a szigorításnak. Ottmár Tibor becslése szerint a faluban élő munkaképes lakosságnak talán a tizede dolgozik. „Egyelőre úgy tűnik, mintha a segélyből élő családok még nem fogták volna fel, hogy januárban jóval kevesebbet kapnak majd. Eddig is gond volt beszedni a helyi adókat és illetékeket, a csökkentett segélyek bevezetésével azonban szerintem fél éven belül mozgásképtelen lesz az önkormányzat, mert a lakók nem tudják majd fizetni az ingatlanadót. Egyszeri szociális segélyt adni pedig egyszerűen nincs miből.” – mondta Ottmár Tibor.
A Roma Novohrad polgári társulás vezetője, Berky Július diszkriminatív intézkedésnek érzi a segélyek csökkentését. „A megoldás nem a pénzbeli juttatások csökkentésében rejlik. Ehelyett munkát, kereseti lehetőséget kell adni az itt élőknek” – jelentette ki Berky.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.