<p>Pozsony. Ma kezdődik a parlament márciusi időszaka. Napirendi pontján több komoly vitát kiváltó törvénytervezet is szerepel. Köztük az egészségügyi ellátásról szóló jogszabály, melyet Andrej Kiska államfő visszautalt a parlamentbe.</p>
Indul a márciusi ülésszak
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14259751896331_13.jpg.webp?itok=4lY6KlJx)
ÖSSZEFOGLALÓ
A jogszabály eltörölte a pénzdíjas előjegyzések alapján történő orvosi vizsgálatok lehetőségét, az államfő szerint ez alkotmányellenes. A Smer viszont már korábban jelezte, kitart az előjegyzések eltörlése mellett, így valószínűleg már a márciusi ülésszakon megtöri az államfői vétót.
Második olvasatban tárgyal a plénum a szakképzésre vonatkozó törvényjavaslatról, melyről a szaktárca, a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara, a munkáltatók és a munkavállalók is hosszan egyeztetettek. Míg az oktatási minisztérium azt állítja, széleskörű kompromisszum született a jogszabályt illetően, addig Tibor Gregor, a Klub 500 igazgatója bírálja a tervezetet, véleménye szerint a jelenleginél is nagyobb káoszt okoz majd a rendszerben, mivel egyéni érdekeket és bizonyos lobbi-csoportok igényeit szolgálja ki.
Ugyancsak második olvasatban tárgyalnak majd a hulladéktörvény módosításáról és az árvízvédelmi törvényről. Az előbbi új alapokra helyezi a fémhulladékkal való kereskedést, viszont nem oldja meg a műanyag flakonok pénzért történő visszaválthatóságát. A jogszabály bírálói a szemétdíj emelésétől tartanak. Egyelőre a Smer sem egységes a tervezettel kapcsolatban, csak a kormánypárti képviselők mintegy 200 módosító javaslatot nyújtottak be a törvénytervezethez. Az árvízvédelmi törvénytervezet szigorítaná az építkezési feltételeket az olyan árterületeken, ahol az elmúlt tíz évben árvíz volt.
Ismét a plénum elé terjeszti a mečiari amnesztiák eltörlését a KDH, a javaslatot hatvan képviselő támogatta (szinte az egész ellenzék). Azt nem tudni, hogy most lesz-e valódi akarat az amnesztiarendeletek eltörlésére, melyek alkotmánytörvénnyel, vagyis legalább 90 képviselő igen szavazatával törölhetők el. Vladimír Mečiar 1998-ban – ideiglenesen államfői hatásköröket is gyakorló miniszterelnökként – közkegyelemben részesített olyan személyeket, akik részt vettek ifj. Michal Kováč (Michal Kováč, volt köztársasági elnök fia) elrablásában. A KDH legutóbb szeptemberben, közvetlenül a szavazás előtt vonta vissza az amnesztiarendelet eltörlésére vonatkozó javaslatát. (ie)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.