Így fogadták a szlovákiai magyar politikusok a Fidesz győzelmét

Szövetség k

Az MKP szerint van minek örülnünk, Sólymos László „korrekt partneri kapcsolatra” törekedne.

A magyarországi választások eredményei szerint 87,85 százalékos feldolgozottságnál a FIDESZ-KDNP a szavazatok 53,64 százalékát (2 225 708) szerezte meg.

A jelenlegi kormánypárt újabb győzelmére a szlovákiai magyar politikusok a közösségi médián reagáltak. Sólymos László a Szövetség Híd Platformjának politikusa azt írta, hogy a parlamenti választásokat mindig is Magyarország belügyének tekintették. Szerinte a „durva kampány” a határon túli magyar közösségeket is elérte, és meg is osztotta. Sólymos hozzátette, hogy a magyar választópolgárok döntését tiszteletben kell tartani, a magyar kormánnyal pedig korrekt partneri kapcsolatra kell törekedni.


Rigó Konrád, a Híd tagja szintén kiemelte, hogy a magyarországi kampány eldurvult, szerinte ez a háború miatt történt. „Ám bennünket, szlovákiai magyarokat, politikailag nem oszthat meg az, hogy jobboldali, baloldali, konzervatív vagy liberálisak vagyunk-e. Annak sem kellene megosztania minket, hogy szeretjük-e Orbán Viktort vagy sem. Ő nem itt kormányoz, hanem Magyarországon” – írta bejegyzésében.


Párttársa, Agócs Attila Facebook-oldalán közölte: „Bár nem láttam nagy lendületet az ellenzékben, azt gondoltam, jobb lenne valami más. Mindenesetre a nép szava szent (igen, mindent figyelembe véve is az)”. A három hidas politikus hangsúlyozta, hogy mostantól elsősorban a hazai ügyekre, az erős szlovákiai magyar képviseletre kell koncentrálni.


A Szövetség MKP Platformjának Facebook-oldalán Berényi József elnök nyilatkozatát közölték, aki szerint van minek örülnünk, mivel „ez a győzelem biztosítja családközpontú kormányzati politika folytatását, a nemzeti és konzervatív értékek (közép-)európai szintű megmaradását, valamint a határon túli magyarság támogatásának folytatását”. Berényi továbbá Orbán Viktor hozzáállását az orosz-ukrán konfliktushoz „békeközpontúnak” nevezte, ez pedig szerint nemcsak Közép-Európa kormányainak „fontos mementó”, hanem a Szövetség politikusainak is az. „A FIDESZ-KDNP megkezdheti az ötödik választási ciklusát. Ez párját ritkító teljesítmény. Gratulálunk! Gratulálunk! „Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!” – zárta Berényi.

Mózes Szabolcs (Összefogás-platform), a Szövetség alelnöke is Facebook-oldalán gratulált a Fidesznek. Szerinte a "külhoni magyar közösségek számára kiemelten fontos, hogy a magyar kormány erős stratégiai szövetséges legyen", valamint az, hogy Magyarország erős és sikeres ország legyen, de úgy véli, ez a választás eredményeivel négy évre biztosított lesz. Zárásként "bölcs kormányzást" és eredményes négy évet kívánt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?